Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857
1857-08-30 / 16. szám
280 előpostája és kulcsa s jelentékcnysógót már az is mutatja, hogy 104 aláírója van s a St. Legerre nevezett lovak java, mint Commotion, Adamas, Zuyder Zee, Strathnaver, Oakball, Augury, Saunterer és Vedette futnak érte. Favourite gyanánt Vedette volt említve a megjegyzéssel, hogy tavaszi bajából már kigyógyult. E baj t. i. az volt, hogy a newmarketi két ezeres stakes megnyerése után megsántult. Epen midőn lapjainkat sajtó alá bocsátjuk, vesszük a tudósítást a yorki aug. 19., 20. ós 21-ki versenyekről. Tér és idő most csak a nevezetesebb eredmények közlését engedi meg. A Great Yorkshire Stakes, melly 10 sov. tétellel 104 aláírót számlált, csak öt lovat hozott a gyepre s ezek közül első lord Zetland Védetteje (Voltigeurtől), második Skirmisher lőn, mellyet szintén lord Zetland nevezett, ki azonban előre kijelenté, hogy Védettel akar nyerni; s igy Skirmisher lovasa — midőn látta, hogy Védettet a többi bárom ló : Strathnaver, Saunterer és Sydney, el nem érheti — felhagyott a sebességgel s másodiknak érkezett be. A Skirmisherre fogadók szitkozódtak s esküdtek, hogy ha lovasa szorítani akarta volna, ez leendett a győztes — az értők azonban más véleményben vannak. E verseny tértávolságát, (l 3/ 4 mföldet) Védette 3 perez 19 mpercz alatt futotta meg. — Megelőző napon az Ebor St. Legert, melly hasonló távolságra 25 sov. tétellel 22 aláírással birt, szintén Védette nyerte meg 3 perez 21 mpercz alatt, itt jelenvén meg először a newmarketi két ezer guineás nap után, mellyen győzve megsántult, most azonban már tökéletesen helyre jött. Versenytársai Shiedam , Bird in the Hand, South Western és Augury voltak. — A Great Ebor Handicap eredménye mindenkit meglepett, El Halkim (The Curetól) érvén be elsőnek Tasmania és Polestar előtt. A többi hat futó közt Merlin messze maradt el, holott ennek egy megelőző kísérletben El Halkim nyomába sem birt hágni. A tudósító e fölötti boszankodásában Merlint „uncertain brute"-nak czimezi, mellyben nem lehet bizni. A futás — 2 mföld — 3 perez 45 mperczig tartott. Tiszta nyereség 880 sovereign. A verseny első napjáról még Skirmisher győzelmét, Strathnaver, Bird in the Hand ós Thistle ellen tartjuk megemlítendőnek. A yorki vagy máskép k navesmire-i gyepen sok olly ló futván, melly a doncasteri St. Legerre is nevezve van, az összehasonlító közönség e versenyre legtöbb eséllyel biroknak (favouriteknek) tartja a következőket : Blink Bonny, Ignoramus, Zuyder Zee. ül é Ii e s - ii a p t á r. September. A szopós csikókat anyjaiktól elválasztják. Ha az elválasztás a csikók korához képest eszközölhető, ez reájok nézve igen előnyös s akkor a februárban és martiusban elletteket e hó elején, az april és májusban elletteket pedig e hó végével kell elválasztani. Az elválasztott csikókra nézve nagyon hasznos, ha külön legelőre kerülhetnek, mely jó utófüvei és ivóvízzel bővelkedik, s hol a csikós felügyelete alatt mindaddig