Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857
1857-06-30 / 12. szám
216 dig újból elbájol; annyival nagyobb elragadtatással szemlélek az itt most legelébb megjelent vendégurak; akiknél tulsúlyozott vadászati szenvedély miatt a nagy városi kényelmek a természet bájai iránti részvétet nem zárták ki. Áhítattal vegyült elra gadtatással bámulák s Isten tudja mikor ocsúdnak fel merengéseikből, ha ismételve nem figyelmeztetem, hogy egy pillanatot se mulaszthatunk, mert a nap rövid a hajtás rendkívül hosszú; s ha az éj ránk borulna, nyilvános bajnak lennénk kitéve. Azért indulásra adtam jelt. Nem sokára eljutánk vágyaink főpontjára, az úgynevezett vadkanészka hajtáshoz.Itta hajtók-,kürtösök- kopóktól elválva, a meredeken lefelé kezdém felállítani a vadászokat; kinek-kinek állását kijelölvén rendre leereszkedem az árok alsó melységére s itt a lvorábbgyia forráson már fölfelé folytatám a felállítást, szinte a borvíz forrásig. Itt vala a kijelölt pont, hol a puskások szélső szárnya találkozik a hajtókkal. Nem sokára látom is a hajtók kalauzzát, a 80 éves öregDoroftyét az irtózatos meredekségen lefelé kószáiról kőszálra azzal a könnyűséggel szökdécselni, a melly csak a havasi embert kiséri be késő vénségében. Mint rendezőnek a mások felállitására kellett ügyelnem, annálfogva a helyben nem válogathatván, csak ott állapodhatám meg a hol jutott. A hajtók közelsége miatt fiammal egy jelentéktelen ormocskán állánk fel. Tiz órakor jelt adtam a hajtás megindulására. Nem sokára a tulszárnyon egyes lövések estek is : a hajtók előhaladására előbbi helyemet elhagyva, az ötödik puskásig lopózkodtam előre. Itt csak mi ketten állók el az előttünk elterülő sűrűséget, a fölöttünk elnyúló meredeken a hajtás egy részére jó távoli kilátásunk nyilt. De alig foglalhatók el állásunkat, midőn az ellőttünk alig pár szász lépésre lefelé haladó hajtótömeg közt valóságos pokoli rivalgás támadt a felzavart 12 vaddisznó látására, mellyek most minden áron ki akartak törni a hajtók közt. De egy taraczk hirtelen elsütése sa hajtók megfeszített erőködésének sikerült megtérítésük, és már most nem felfelé többé, hanem a hajtó sor előtt párhuzamban egyenesen reánk nyílsebesen s elvadulva rohanának. A hajtók által beért 15 puskás s a jobb szárnybeli hajtóknak egy nagy csoportja felettünk egy járatlan havasi uton tömegbe állott. En megrémülve láttam, hogy itt most mindjárt összevissza lövik egymást. Azért fiamnak hirtelen kijelölém az irányt, hogy merre és meddig lőhet; azzal fegyveremet vállamra akasztván, előre siettem, nem hogy magam lőjjek, de hogy a lövés elől másokat védhessek. Azért teletorokkal kiáltók a hajtókra, hogy helyből hasra hulljanak : és a puskásokra, hogy jól kinyissák szemőket a hova lőnek, és ezzel mint tábori futó-tüzelés ropogott a fegyver minden irányban. Az elszórt fütyölő golyókat Isten keze vezérlé, mert ember egy sem, de vadkan négy, terűit el. Fiamra 4 kinőtt bősz vadkan rohant. Az elsőt keresztül lőtte s ez azonnal egyberogyván, agyarainak borzasztó csattogtatásaival tanusitá dühösségét, de helyből nem mozdulhata; fiam rendre még négyszer lőtt belé, mig végre megszűnt életjelt adni. En most visszasiettem fiamhoz, de magamnak némi szemrehányásokat téve, miért hagytam őt magára. Es nem annyira a tőle csak néhány lépésre elterült szép Folytatása a mellékletben.
