Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-06-30 / 12. szám

207 a lovakat bíráló választmány jegyzökönyve. Junius 6-án a bíráló választmány következőleg alakult meg: elnök gr. Károlyi István, alelnök b. Podmaniczky János, bíráló tagok : gr. Hunyady József, b. Wenk­heim László, Czindery László, Meszleny Lajos, Tisza Kálmán, b. Podmaniczky Ármin, Finkman Justus, dr. Zlamál Vilmos, Egressy Samu, Dávid Alajos, tollnok Szál bek György urnák. A jury tagjai a kiállitott és pályázó lovakat megszemlélendők, az azoknak szánt szilieket meglátogatták, és a Magyar Gazdasági Egvesiilet választmánya által O O 7 OK O O J %J meghatározott szabályokat felolvastatták. Ezután az elnök felszólította a iury tag­O J O */ O jait, hogy 7-kén reggel az egyes lovakat megtekintsék, azokat érdemeik szerint osz­tályozzák, és 8-kán összegyűlvén, a Magyar Gazdasági Egyesület köztelkén a lova­kat elővezettetvén, határozzanak a felett : mellv lovak legérdemesebbek a dijakra: a gyűlés ezekután eloszlott. Junius 8-kán először is határozandó volt, minő elvek szerint kellessék eljárni a mének jutalmazásánál. Rövid vita után c következendőkben történt a megállapodás : 1-ször : az angol és arab telivérek, mellveket csak a gazdagabb birtokosok nevelhet­O 1 J O O nek, a kisebb birtokosok és telkes gazdák pedig épen nem — de főleg azért, mert léteznek lóversenyek, hol elég alkalom nvilik tetemes dijaknak nyerésére : a pályá­zásból kizárattak. 2-szor : Elhatároztatott, bogy a dijak elsője csak olly lónak adas­sék, melly tiszta magyar vérből származik, és tökéletesen megfelel alkatban annak, mi jó méntől kívánható, 3-szor : Azon ménlovak, mellyek erejök, alkotásuk, csont­jaik és izmaik által képesek : erős, a gazdaságra alkalmas lovakat nemzeni. Ezekután a mének elővezettetvén s szigorúan megvizsgáltatván, illv sorban O O o ^ dijaztattak. Első Czindery László ur igen derék négy éves szürke ménje „Bátor" nyerte az első dijt 200 pengőforinttal. A másodikat a zirezi apátság előszállási ménesében hágó 6 éves jegytelen pej mén „Burlington" 150 peugőforinttal. A harmadikat aszaló somogvmegyei telkes gazda Decsi József 2 éves és 16 Oy Ok o markos seregély szürkéje „Csillag" 120 pfttal. A kanczákra nézve következő elv állíttatott fel, és egyhangúlag elfogadtatott: a kanczának ugy kell alkotva lenni, bogv az teste tágassága, széles szügye és há­tulja, erős csontjai és izmai által biztosítsa a tenyésztőt, hogy erős és izmos csikókat képes elleni. Ezen elvből kiindulva szigorú vizsgálat után a következendő kanczák nyertek dijt : Az 1847. sz. a. kiállitott, Finkmann Justus előszállási uradalmi ménesmester­nek 6 éves, most is Has, meggypej saját nevelésű kanczája, 200 pfttal. Az 1636. sz. a. Czindery László ur somogymegyei ládi méneséből származott Erezel-féle szürke 4 éves kanczája, 150 pfttal. Az 1561. sz. a. Jurenák Sándor és társai által szolnokmegyei sz.-tamási pusz­tán nevelt sötét pej három éves kancza, 120 p. forinttal. 1584. sz. a. somogymegyei atalai telkes gazda Orbán József által nevelt vilá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom