Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-01-15 / 1. szám

7 A béres déli ebédjét, ez egyszer legalább, nyúlpecsenye nem fogja Lucullus lakomájává átvarázsolni. Ez ős szokás mellé, mintegy másod fokozatként, felhozhatjuk a tehetősebb alföldi mezei gazdák agarászatát. Gazduram, készül megtekinteni a vetéseket; — akár késő tavasz, vagy előösz van a naptárba jegyezve, mázsányi nehézségű juhászbundát vet vállaira. Hadd jöjjenek velem az agarak is, egy kis pecsenye a konyhára nem árt. E szavakat ejtvén, kiáltja : „Ide Cziczke, — ide te Vitéz." Alig hangzanak e parancsszavak s a nyitott szili alól kedvtelenül tart a gazda felé, két fölötte nagy, de rendkivül sovány veres szőrű agár. Albion szigetországában bátran vadagarak helyett lehetne ritkaság gyanánt árulni vagy pénzért mutatni e két példányt, annyira el tér külsejük a nemes agár bármely fajától s nélkülözi minden megismertető jeleiket. A gazda kiér a vetésre, — végig ballag a barázdán, — ide s tova tekintget, valószinüleg megvan elégedve mind azzal a mit látnak éber szemei. Gziczke és Vitéz utána, nyomába lépdegélnek, lesütött fejjel, bátortalan s untatott arczkifejezéssel. Nyul ugrik a Cziczke orra előtt s a gazda harsány hangon s élénk testmozdulattal kiált : „Hajrá te Cziczke, — hajrá Vitéz." — S a Cziczke a nyul után iramodik, — a helyett azonban, hogy utóiérné ellenét, mind inkább nagyobbodik a két felet elválasztó köz. Vitéz pedig mit sem gondolva a nyúllal, saját meggyőződését követi, jobbra tart s egyszerre csak a nyul eleibe kanyarodván, megfogja a cselbe ejtett állatot. „Mindig mondottam, hogy jó kutya az a Vitéz, — lám most is ö fogta el a nyulat, — okosabb agár az, sok embernél." Ezeket mondva s földre ejtvén juhászbundáját, a tett helyére üget a gazda, — szinte porzik belé, annyira siet. E nemtelen agarászat módját nem ritkán találjuk uri házaknál is.— A szakács vezeti s oktatja a vadászat e módjára többnyire az agarakat, — kiindul délután sétálni s hoz pecsenyét.