Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-25 / 17. szám
hatékony pártfogását kétség kívül megérdemelnék s kiket szivörömmel venne jótékony gyámolitás alá7 de előlük a bizonyos korlátok közé szorított anyagi viszonyokból eredő kényszer — fájdalom — bezáratja az árvaház kapuit s igy az árván maradt sorsüldözöttek kénytelenek más vigaszhelyt keresni ; — de ki tudja, vájjon e szegények találnak-e ilyet, máshol ? Az egylet választmányát csupán ama biztató remény vigasztalja, hogy a társadalom kötelességét ezekkel szemben is teljesiti.“ Szomorú biztatás ! Hiú remény ! A szegény árva, odadobva a bizonytalan sorsnak elcsenevész, elzüllik, megromlik s nagyon csekély azok száma, a kik oly második anyát találnak, mint a gázdasszonyok országos egyesületének árvaháza. De e czikk Írására nem is annyira ez, mint egy másik valóban lélekemelő körülmény indított, melyről a titkár urnák fent említett jelentésében szó van és mely fényesen igazolja, hogy hazánk lelkes honleányai, a hires magyar anyák mennyire feltudják fogni és méltányolni az egyesület működését. Královánszky Istvánná az egylet buzgó és fáradhatlan választmányi tagjának kezdeményezése folytán ugyanis 1878-ban, tehát 8 évvel ezelőtt az egyesület kebelében az említett nemésszivü hölgy elnöklete alatt egy p e r s e 1 y-b i z o 11 s á g alakult, mely feladatává tette, a szegény elhaggatott árvák ügyét gyűjtő perselyek kiosztása által előmozdítani és lehetővé tenni azt, hogy az egyesület intézetében mennél több árva nyerhessen menhelyet. E czél elérésére D a m j a n i c h Jánosné elnök, gróf Batthyány Lajosné és Kármán Lajosné alelnökök és a titkár az egylet választmánya nevében lelkes felhívást bocsátottak ki a haza hölgyeihez, melyben felkérik őket, hogy forduljanak az egylethez ily perselyekért, függeszszék azokat fel lakásaikban és használjanak fel minden alkalmat, hogy az árvák perselyének tartalma gyarapodjék. Az alamizsna gyűjtés eme rokonszenves formája oly sikerdús támogatásra talált, hogy az egész országban elhelyezett perselyek kiürített tartalma a lefolyt 8 év alatt 17815 frt 92 krnyi összeggel gya- rapitá az egylet pénztárát. A legutolsó évben az árvaperselyekből 590 frt 92 kr. folyt be az ország minden részéből. E fényes eredmény elég bizonyítéka annak, hogy a magyar hölgyek jótékonyság tekintetében versenyezhetnek magával a jótékonyság nemtőjével is. És most hadd álljon itt a fönt említett lelkes felhívásnak egy része és hadd szóljon újólag hazánk áldozatkész hölgyeihez, azoknak melegen érző és a közjóért lelkesülni tudó sziveihez ! „A legmélyebb bizalom érzetétől áthatva kérünk benneteket, törüljétek le jótékony gyámolitástok által a szerencsétlen árvák könyeit; forduljatok hozzánk“ „a magyar gazzasszonyok orsz. egyletének árvái javára“ felirattal s az egylet pecsétjével ellátott perselyekért! Helyezzétek el azokat hajlékaitok legalkalmasabb helyére ; legyen az dísze, fénye és büszkesége a családi tűzhelynek ; tekintse az „árvák perselyét“ kiki a jótékonyság oltárának. Családi ünnepek alkalmával s ha a család valamely tagja örömhírt vesz, avagy a szerencse által kerestetik fel, tehát ily boldog perczekben, vagy egyéb kinálkozó alkalomkor (pld. társas játékoknál, fogadásoknál stb.) ne feledkezzetek meg a szegény árvák perselyéről sem. Ha abban ti, jó barátaitok, ismerőseitek csak néhány fillért is helyeznek el, az éven- kint egyszer kiürítendő persely: fillérekből összerakosgatott hatosokat, forintokat fog tartalmazni és A csók addig boldogít, mig adjuk. Anucza nagyon megbánta, hogy háláját elhirteíenkedte és — nem azért volt franczia nevelőnője, hogy föl ne találja magát. Elpirult és valódi templomi hangon szól: „Krisztus feltámadott!“ S azzal elfutott. Szaniszló csak nehezen tudta ajkait megnyitni. Az a csók égette. A csók, melyet igy k a p u n k, azután is boldogít — vagy őrültté teszen. Csendes áhítattal mondja végre a szokásos választ, kezét szivére téve : „Valóban feltámadott !“*) II. A tavasz már négyszer hozta virágait. Anuczá- ból Anna lett. A környék leventéinek imádati tárgya. — Szívesen is vette bókjaikat, nem egy kaczér pillantással boldogitá a csinosabbakat, de azért hűségesen lement, a mikor tehette, a patak partjára, hol a szegény vadász szivdobogva várta. A büszke úri hölgy itt igazi nő lett. Nővé tette az igazi szerelem s boldoggá — a tiltott élvezet. Hej ! ha atyja tudná! S megtudta. A szerencsétlen ifjú nem tudta eléggé megbecsülni azt az égi üdvöt, miben a szép angyal részel- teté. — Sokszor látta őt az udvarban, a vadászatokon kaczérkodni, enyelegni lovagjaival és felébredt benne a sárga szemű szörny, a féltékenység ördöge. S ez a roszakaratu, kárörvendő manó elvette az eszét. — Nagyra vágyóvá, őrültté tette (pedig vágyai netovábbján állott.) Épen husvét volt. A nemes ifjak átjöttek ősi szokás szerint a „S v i e n c z ó n i“ ra. Ez abból áll a lengyeleknél, hogy a megszentelt húsvéti tojásokat megsózva szájukba veszik, a látogató, vagy jobban mondva, a húsvéti üdvözletre tisz*) K koHzöntiH mód <">hí rzláv szokás! ha évenkint az egylet 100 perselyébe egyenkint csak nehány forint is gyűl egybe, egy éven át árvaházunk javára krajczárokból felszaporodott nehány ezer forintot fognak jövedelmezni. Ily perselyek iránt fordulhatni özv. Damjanic h Jánosné egyleti elnökhöz (Sándor utcza 32.) és Královánszky Istvánnéhoz, a perselybizottság elnökéhez (Lipót utcza^ 36.) És mi még tegyük hozzá, hogy a M i n de n- h a t ó Isten áldja meg mind a két kezével az árvák j óltevőit! C S A R N O K. A husvét eredete. A husvét (festum paschatos) a legrégibb s legnevezetesebb ünnepe a kereszténységnek, s mint legtöbb ünnepünk, úgy ez is a héber ünnepek mintájára alakult. A zsidók, az Egyiptomból való kiszabadulás emlékére a Pésách vagy Pascha ünnepét szentelték. Az ünnepre szánt áldozati bárányt az első hó, (napév szerint megfelel a mi polgári évünk márczius, április közti időszaknak) 14-én ölték le. Az első vagy aratási hónapot a fogság előtt Abib, a fogság után Niszán hónak nevezték. Az áldozati báránynyal, kovásztalan kenyérből, keserű füvekből és gyökerekből készített salátát kellett enni. Az étkezés alatt nem ültek le, hanem teljesen útra készen, bottal kezükben költék el a paschát. Ez ünnep a hébereknél a szabadság és egyenlőség ünnepe volt, midőn nagy és kicsiny, úr és szolga egyenlőkép osztoztak az ételből. A bárányt először Egyptomban, az első hónap (nap év szerint) 14-én, a délesti órákban szertartá- silag kellett levágni és elkölteni. A bárány mikénti levágása és elköltése törvényileg lett megalapítva, úgy hogy a szertartás minden része egy-egy valláserkölcsi eszmét rejt mgában. így például a bárány, mely Pészách-áldozatnak volt levágandó, azt szemléltette, hogy az izraeliták Isten léte és lényegéről való fogalmaikkal az egyptomiak ebbeli fogalmaival éles ellentétben állnak. Az egyptomiak t. i. a szentirás szavai szerint, a juhot istenileg tisztelték, melynek legkisebbb bántalmazása a legsúlyosabb büntetést vonta maga után. így midőn Fáraó az izraelitáknak Egyitomban való maradását minden áron akarná, megengedvén nekik, hogy áldozhatnak Istenüknek az országban; Mózes azt feleié neki: „íme, az egyiptomiak bálványát, ha levágjuk szemeik előtt, vájjon nem fognak-e kövekkel agyonverni bennünket?“ — Az izraeliták, mint tudjuk, ama végzetes egyiptomi éjjelt megelőző estvén, parancs folytán még is áldoztak egy-egy bárányt s azt fönnebb irt módon kovásztalan kenyér s keserű füvekkel, öröm és hálanyilvá- nitás mellett elköltötték. Jeruzsálem elpusztulása után nincs a zsidóknak több Pézáchjok, ünnepi áldozatjuk: hanem csak ennek emlékére szentelt ünnepük. — Vacsora végeztével a családfő ünnepélyesen megáldotta a kenyeret, megtörte azt és adta környezetének, mondván: „Ez a szenvedések ama kenyere, melyet atyáink ettek Egyiptomban.“ Azután vette a poharat, melyből mindnyájan ittak. — Másnap Niszán hó 15-én vagy ha szombat jött közbe 16 án, a leviták kimentek Jeruzsálemen kívül, hogy levágják az első árpakévét, melyet aztán megáldoztak az oltáron. Az első keresztények, Jézus halálának emlékére telgővel egyszerre harapják ketté, a mi igen elmés módja a csókolódzásnak. Ezt a csókot is irigyelte Szaniszló. Előre betolakodott a terembe s szerelmes úrnőjét addig kérte, kényszerítő, hogy tojást haraptak. Ebben a perczben lepte meg őket Bratenski Ibo- loff, a büszke ur és nemes apa. Az epe zöld tengert festett ránczolt homlokára s bősz dühében fegyverhez kapott, hogy a vakmerő szolgát megbüntesse s leánya ilyetén megbecsteleni- tését vérrel mossa le. De a szép bűnös remegő karjaival húzta le a büntetésre fegyvert fogott fölemelt kezet s addig kért, könyörgött, hogy azon a zöld tengeren csendesültek, simultak a hullámok, csak a két arczon gyuladt ki két piros folt, a tulkényes becsület rózsái. Azokat nem tudta lecsókolni a könyörgő leány, sem lemosni bűnbánó künyei árjával. Szaniszlónak pusztulni kellett kegyelem nélkül s a szép Annának Krakkóba menni — apácza-jelöltnek. III. A zárdái nevelés kitűnő. — A megfeledkezett szivet hamar kigyógyitja. A gyógymód egyszerű. Ki szeretné a virágot, ha nem látná szinpompá- ját, nem szagolná kellemes illatát? Ki szeretné a fülmiiét, ha nem hallaná csattogását ? Ki szeretné a gyümölcsöt, ha nem Ízlelné zamatját ? Ki szeretné az éltető napot, ha nem érezné melegét ? A zárda légmentesen elzárt kis világ. Oda nem hatol be férfi arcz, nem jut be szerelmes levél ; nem hallszik az éji dal s nem látszik be az „utolsó golyó“ villanása. S lehet-e ezek nélkül szerelmet képzelni? Anna két év alatt okos nő lett s Szaniszlót, végkép elfeledte. Iboloff ur látva halavány, megnyúlt arczát, elégnek' találta a bünhődóst s bocsánatának azzal adott szentelték a páscha-iinnepet. Niszán hó 14-én, Jézus halálát jelképező bárány, mint ártatlanság jelvénye le szokott öletni, János apostol és az ázsiai keresztények a zsidókkal együtt Niszán hó 14-én tartották a husvétot, mig a nyugati keresztények mindig Niszán hó 14-ike utáni vasárnapon. Később Bins római pápa elrendelte, hogy a husvétot mindig Niszán hó 14-ike utáni vasárnap tartsák meg. Nagy Konstantin elküldé Hosiust az ázsiai keresztényekhez, hogy ne ennék a húsvéti bárányt a zsidókkal egy napon; ezek azt felelték, hogy: „A J nap ugyan közös a zsidókkal, de az ünnep keresztény.“ A niceai zsinat 325-ben, az eltéréseknek vé- get vetendő, azt határozta, hogy: a páscha ne a fi Niszán hó 14-én a zsidókkal, sem az úrvacsora sze- reztetésének emlékére, hanem Krisztus feltámadásé- -i nak emlékére szenteltessék, mégpedig a tavaszi nap éj- egyent követő uj-hold utáni vasárnapon.“ — Innen van n aztán hogy husvét sem márczius 22-énél előbb, sem ápril hó 25-énél későbbre nem eshetik. A mai husvét épen április hó 25-én, tehát Márk napjára esik. Erről pedig Nostradamus hires csillagász, (szül. 1503. deczember 14-én Francziaországban) azt a nevezetes jövendölést mondotta, hogy : „Quando Marcus Pascha dabit Joannes pentecostabit, Antonius Christum portabit : Totus mundus ve ! clamabitl“ vagy : Ha Márk napjára esik a husvét, János napjára a pünkösd, Antal napjára Űrnapja: Vége lesz a világnak! Nostradamus ezen jóslata ez idén várja teljese- -j dését, — vagyis, e jövendölés szerint: ez idén volna fa a világ vége! ... Mi azonban hiszszük, hogy Nos- -s< tradamus hires jós uram, e nevezetes jóslata aligha fii nem: csütörtököt mond . . , A husvét valóságos örömünnep volt az első keresztényeknél, a miről tanúskodnak Chrysostomus és Nasiánsi Gergely prédikácziói, melyekben a husvétot az „ünnepek királyának“ nevezik. Ekkor foglyokat tfi és rabszolgákat bocsátották szabadon s mindenütt a szeretetet és jótékonyságot gyakorolták. Magyar nevét a husvét onnan vette, mert a fi negyven napi böjt után ekkor vettek húst ma- -fi gukhoz. Szent László végzése szerint négy napig ülték ez ünnepet. A német nevét: Ostern, Ostera Tavasz-istennőtől vette, kit a németek tavasz kezdetén hegyi tüzekkel tiszteltek. Mások az „Ostern“ szót az ó-szász szóból Urist (feltámad) származtatják. Hazánkban a divatos öntözés onnan vette eredetét, hogy a katekumenusokat e napon merítették be a vízbe; ennek emlékére némely viuéaen ünnep másodnapján az ifjak egymást egészen meg- fürösztik vízzel. — Egy némely helyen meg az úgynevezett suprikáiás dívik, s hagyományos jelent- ménye az, hogy korbács ütlegekkel s vesszőzéssel kergették el annak idején a népet, kik Krisztus sírjához — ennek feltámadása után — összejövének. A húsvéti piros tojások eredetét Bőd Péter „Szent- Heostokras“-tában onnan vezeti le, hogy a zsidók keményen főtt tojást vesznek elő husvétkor, mely Ível Jeruzsálem elpusztulását jelképezik. Vagy pedig, mert a 40 napi böjt alatt a tojás igen meggyűlt, mihez aztán husvétkor bőven hozzá férhettek. hathatós nyomatékot, hogy egyenesen férjhez adta egy öreg barátja fiához, a ki egy kissé sántított a jobb lábára (a turfon törte el,) sántított a bal szemére (párbajban metszették meg a szemöldökét) és egy kissé púpos volt (ezt már örökölte, tehát nem hiba,) de egy évi jövedelme fölért az öreg Ibolofi? 10 évi jövedelmével. Anna nagyvilági volt s társaságbelivé fejlődött. Ellenvetés nélkül nyujtá kezét az invalidus Ivrőzus- nak s rövid időn mint férj és feleség, telepedtek meg a sanowi kastélyban, mely épen annyira van Lem- bergtől, mint Bratenszk Krakkótól. Szép élet volt ott. Örök vigság, zaj, élvezetek, mámor. Meg volt Annának mindene. Csak úgy egy év múlva jött rá, hogy mégis hiányzik valami. Nem volt boldog. És ez öreg hiba egy nőnél, a ki már volt egyszer szerelmes s ama boldogság emlékei uj hiányában lassan-lassan felütik fejüket az emlékezet talajában, mint a gomba. Udvarló volt elég az undorodásig; de egy sem volt a ki hosszabb időre lebilincselhette volna hajlandóságát. Különös hajlama volt a vadászathoz. Valami inegfoghatlan erő, talán az izgalom, mely a lovaglással jár, vagy egy felujuló emlék egyre sűrűbben űzte az erdőre, hol szeretett bolyongani. Talán kereste a Bratenski kis Skawát, a cser melyt, melybe egykor az ő ártatlan bárány kaja majd betűit ? Leült a legmagányosabb helyen s álmodott — Szaniszlóról. „Ha ő most itt volna!“ És ez gyakran történt vele. Mindig gyakrabban. Ez a gondolat űzte untalan. Még a templomban sem hagyott békét. Pedig az szent hely. De hát ha ott is emlegetik a húsvéti báránykát. Emlegetik bizony, mert ma husvét napja vau. Hiszen az utczán nem egy jámbor orosz vette le előtte teljes tisztelettel lapos süvegét s illő alázattal igy szólván: „Krisztus feltámadott!“ csókot nyomott sóvár
