Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-08-25 / 59. szám
j fejezhetjük ki e nagy férfiú előtt hálánkat'mél- ► jtóbban, mintha a tápintézet, ezentúl ő méltósága I tiszteletére ,, István intézet“ legyen. Kivánja még, ! Jhogy egyesületünk nagy meczenása élje meg azt, miszerint a tápintézet számára megszerzendő há- i- zon, melybe a tápintézeten kívül majdan tanítóképző is létesittetnék, arany belükkel legyen a két íj szó felírva: „István intézet.“ Felköszöntőt mcn- á dott még: Begyáts Lenárd esperes, Bobori János t monori és Jászay Ferencz tápió-szent-mártoni í tanítók. A kellemesen eltöltött ebéd után, midőn már ■ ő méltósága szívélyes búcsút vett a társaságtól, a J tanítók a városi faiskolát tekintették meg. Irén. Virág-vasárnapján történt, nagyon jól emléke- s zem reá! Ebéd után végig dűltem a divánon s cigaret- íjjtem bodor füstjét bámultam. Gyönyörű, verőfényes n.nap volt; a tavaszi napok legragyogóbbika. Nyitott ablakomon felhangzott hozzám a járó-kelők zsivaja, xía fogatok gyors robogása. Még kicsiny csíz madaram is, egyetlen jó barátom elhagyott: kibá- ritmult az arra hullámzó tömegre. Szegény madaram ! i< úgy-e bánt most a fogság ? Szeretnéd a természet £ szabad ölén elzengeni áldó imádat ? Elhiszem. Hi- P szén olyan szép a szabadság! Szép nagyon szép, de szebb a lemondás. Maradj csak velem; deríts >1 kedvre víg danáddal, hiszen úgy sincs az emberek d között egy is, aki vigasztalni akarna. Mind bánt, omind kacag. Én gyűlölöm az embereket! Mintha észre vette volna a szegény állat, hogy 'irégi bajom ismét erőt akar rajtam venni: oly kedvesen kezdett csicseregni, amily kedvesen, madár csak csicsereghet. Nem bírtam nyugodni to- vvább, hozzá mentem. Bohókásan, mint a gyerek, kezdettem neki csevegni a múltról, amikor még én üs boldog voltam; a virágról, a mely nékem nyi- FQott s amelyet azóta szeretek; a hajfürtről, a le- rrtmondásról, a hervadt ibolyáról és sok más miden- i#ől. Az a kis csizike pedig reám vetette okos szemeit s midőn én már belefáradtam a sok csevegésbe: ő kezdett el csicseregni, mintha megértett /olna. Néhány könnycsepp jelent meg pillámon, fényes követeként egy még fényesebb visszaemléke- s zésnek. Halkan kopogtattak ajtómon; összerezzentem. Gyorsan letörlém könyüimet s siettem az ajtó felé, hogy az érkező előtt feltárjam azt. Rég nem látott jó barátom, Feri, állott előttem, halotthalványan, révedező tekintettel, összezilált arcvonásokkal. — „Mi bajod az Istenért?!“ kiáltottam föl. — „Semmi, egyáltalán semmi. Tudod, egészségem nem a legjobb s rögtön elfúlok, ha lépcsőkön kell járnom. Pedig míg hozzád fölér az ember, ugyancsak szedje össze magát.“ Erősen néztem szemei közé. 0 hirtelen lesüté azokat. Megragadtam kezét s egész bizalmasan szóltam hozzá: „Feri barátom! téged valami ért, amit előttem titkolni akarsz. Légy a régi, én az vagyok!“ Jó ideig merően nézett maga elé: úgy látszott, erős harcot vívott önmagával. Végre ezt mondá: „Ám legyen, tudj meg tehát mindent. Jöjj. vonj e8T széket igy közelembe; nehezemre esik a hangos beszéd. Emlékezel-e a szép Bartay Irénre, gyermekkori játszótársunkra ?„ — „Arra az aranyos kis teremtésre, aki ábrándos kék szemeivel téged annyira megigézett; a ki pajkos élénkségével mindnyájunk figyelmét magára vonta? Emlékezem.“ — „Akkor tudod azt is, hogy a gyermekévek eltűntével vonzódásom nemhogy meghűlt volna, sőt fokozódott irányában. Megszerettem öt. Elhatároztam, hogy tanulmányaim végeztével nőül veszem ; de ezt vele soha sem közöltem. Örömöt akartam neki e meglepetéssel szerezni. Anyja meghalt, atyja kártyás, tivornyázó lett. Elverte mindenét, leányát pedig elűzte hazulról. Irén elment és azóta senki sem hallotta hírét. Ezeket én csak jó sokára tudtam meg s meg lehetsz róla győződve, hogy tűvé tettem az egész országot, hogy fölleljem. Flaszta- lanul; nyoma veszett. A sok utazással járó izgalom, meghűlés: ágyhoz szegezett. Ez körül-belül két évvel ez előtt történt. Már kezdettem kibékülni a gondolattal, hogy örökre elveszítettem őt, a midőn ma — jó- vagy balvégzetem következtében — a fővárosba jöttem. Elmélázva sétáltam az Andrássy- uton, nem törődve senkivel, midőn egyszerre valakibe ütköztem. „Pardon“ lebbent el ajkamon. Rá néztem, ő én reám, szótlanul, megmeredve Irén volt. Mire szóhoz jutottam, már eltűnt. Mint az őrült futkostam fel s alá, de hiába . . . hiába. Fia baráti vonzalmad még a régi, jöjj, légy segítségemre, hogy megleljük őt! Szótlanul követtem Feri barátomat. FIárom napi szorgos keresés után megtaláltuk ott, ahol én legkevésbbé gondoltam, hogy nyomára akadunk. És ez a botor fiú nem törődött mindezzel; néhány hét múlva férj és feleség lettek. Mind a kettő boldognak látszott. Feri, mert megtalálta szive választottját; Irén, mert gond nélkül élhetett. Feri gazdag, nagyon gazdag volt. A mézes-heteket a fővárosban töltötték, aztán falura mentek, a férj birtokára. Hogy elváltunk annak egy éve lehet. És mi minden nem történt ezen rövid idő alatt!? Ferit a boldogság rohamos élvezete korán sírba döntötte. Csak hét hónapig viselte a házasság rózsáit, s aztán elment oda, ahol már semmi sem fáj. S mit tett a szép özvegy? Gyászruhába öltözött, de csak azért, mert így sokkal „fessebb“ volt. Legalább ezt hallotta úton- útfélen. S ez tetszett neki. Talán örökre hordotta volna ezt a ruhát, ha a végzet másként nem rendeli, vagy ha ő másként nem akarja. Alig egy pár hónapja temették el a legjobb férjet, a legpáratlanabb barátot, a legőszintébb embert s Irén már . . . őt, talán jobban, mint életemet s minden zokszó, minden ellenvetés nélkül követtem. A mézes-hetek még erősebb lánczczal fűztek hozzá. Miért is nem tartottak ezek örökké ?! Miért, hogy olyan hamar elröpültek édes álmaimmal együtt?! De magam vagyok az oka. Fia le tudtam őt bilincselni házasságunk első hónapjaiban, miért nem tudom most, • alig egy év után?! Akkor el nem hagyott volna egy órára sem s ma? — hetekig alig látom. Pedig jobban szeretem őt, mint valaha s tudom, érzem, í hogy már jobban nem is szerethetem. És ő, ő talán már nem is szeret! Hangos sóhajtásba tört ki s majdnem öntudatlanul rogyott le a közel álló karosszékbe. A szobaleány Laczi grófot jelentette be. — Ilyen késő órában senkit sem fogadok. Mondja meg, válaszolá Erna, hogy férjem nincs I itthon. Mig a szobacziczus az előszobába távozott, a szép asszony iparkodott rendbe hozni kedély hang- , .gulatát; iparkodott jó kedvet mutatni. — A gróf úrnak fontos közlendői vannak, szólt a visszajött leány, okvetetlenül beszélni óhajt méltóságoddal. — Vezesse a szalónba, mondá Erna egész , akaratlanul. Akaratlanul, mondom, mert alig, hogy .3 szavakat kiejtette, már is megbánta. Elpirult. Szerette volna visszavonni parancsát; de már ké- őn! Laczi gyorsabb volt, mintsem Frna gondolta. A gróf megállt a szalon közepén » mélyen neghajolva üdvözlé az érkezőt. — Férjem nincs itthon, valószínűleg dolgai után lát, kezdé a menyeske s a leülésre helyet mutatott Laczinak. — Tudom, hogy jelenleg nincs itthon, válaszolá a gróf, épen azért jöttem most! Erna nem tudta elnyomni csodálkozását. Nem tudta elképzelni, mi lehet az oka annak, hogy Laczi ilyen időben hozzá bevetődni merészel. Ezer gondolat czikázott át agyán, de a megfejtésre, szerinte, egyik sem volt alkalmas. Zavarodtan ült helyén. A gróf éles tekintettel figyelte az iruló- piruló szép aszonyt s úgy látszott: kedvét lelte a nő zavarában ; mert rövid, alig egy másodperczig tartó mosoly vonult el ajkán. Végre megszánta a szép asszonyt. — Csodálkozik nemde, az előbb adott válaszomon ? Ha időt enged, megmagyarázom. — Plisz.en épen a választ várom. Nagyon lekötelez vele. — Nem fogom ig'énybe venni türelmét. A bevezetés, a mellékes részletek elhagyásával magát a dolgot kezdem. Pár pillanatig megállott, hogy lélekzetet vegyen; megfogta Erna kezét, erősen szemei közé nézett s érhetően mondá: „Én szeretem magát!“ A szép asszonynyal kezdett forogni a világ. Elsápadt; ajka görcsösen mozogott, szemei meg- üvesedtek; de egy pillanat múlva eltűnt a halálsápadtság arczárói; szemeiből a nemes harag villáma czikkázott; királynői termete kiegyenesedett jegyes lett, s rövid idő múlva újra feleség! Felesége lett annak az embernek, aki miatt Feri any- nyit szenvedett, s a ki őt, atyja halála után, mindenétől megfosztotta. Ez pedig nem volt más, mint Ferinek és Irén atyjának kikeresztelkedett dúsgazdag zsidó-uzsorása! Ilja, ilyenek a nők! Ma, virág-vasárnapján, önkéntelenül eszembe jutott ez az egyszerű történet. Ott láttam sétálni a váczi-utczán azt az aranyos fiatal asszonyt, annak a vén, mogorva uzsorásnak a karján. Az asszony mosolygott; a vén ember pedig büszkén csoszogott mellette. Én szemközt találkoztam velük. Irén ajkáról eltűnt a mosoly, elpirult Megilletődve néztem e szerencsétlen párt. Nem a férfit sajnáltam, hanem a nőt mert eszembe jutott a kérdés: ugyan hol fogja végezni ez a hiú, bűnös nő az életét? Most még jobban gyűlölöm az embereket! Flaza mentem, s az én csízikém víg csicsergése között mintha azt a különös és örökös refraint hallottam volna visszhangzani: kerüld a nőt! Megfogadtam. Azóta csak madaramnak s virágaimnak élek s olyan jól érzem magamat közöttük, mintha örök időktől együtt lettünk volna. Pedig nagyon rövid ideje annak, hogy én ezeket szeretem. Mióta elhagyott mindenki. Legalább van, aki megosztja velem búját, bánatát. Flej, sokkal jobbak ezek, mint az emberek ! Mák virág* * *. Helyi és vidéki hírek. * Csarnok czimü rovatunkban eddig közölt párisi ut leírásának folytatása a mai számunkból térszüke miatt kiszorult. Jövőre folytatjuk. * Személyi hirek. Dr. Vutkovich Sándor, kir. akadémiai ny. rendes tanár, a „Pozsony- megyei Közlöny“ felelős szerkesztője és a “Toldy- kör“ elnöke csütörtökön városunkba érkezett s itt több napot szándékozik tölteni. Üdvözöljük a jeles tollú irót és tanárt, a kipróbált hűségű hazafit városunk falai között s kívánjuk szivünk mélyéből, hogy érezze magát köztünk otthonosnak. — Dr. Kazaly Imre, theologiai tanár és kitűnő egyházjog iró a napokban lőrinczi plébánossá neveztetett ki. Szivünkből gratulálunk az igazán meg- érdemlett kitüntetéshez! — Füzy Szaniszló, kir. tanácsos, Ferencz József-rend lovagja, az irgalma- sok tartományi főnöke szombaton, az az tegnap városunkba érkezett. * Iskola értesítés. A váczi kegyes-tanitórendi főgymnasiumban a beiratások aug. 29, 30 és 31-ik napjain lesznek délelőtt 8 12 óráig; ugyanezen napok délutánjain tartatnak a pótló, javító és magán vizsgálatok. Az iskolai év szept. 1-én órakor ünnepies „Veni sancte“-val nyittatik meg ; 2-án kezdődnek a rendes előadások. Minthogy az I. osztályba felsőbb rendeletnél fogva 60 tanulónál több föl nem vehető, igyekezzenek a helybeli hath, szülők gyermekeiket annak idején beíratni, nehogy kiszoruljanak. Az igazgatóság. s jobbjával az ajtó felé mutatva csak ennyit mondott: — Takarodjék! Ig-en ám! csakhogy a menyecske nem számított a gróf vakmerőséggel páros szemtelenségére. Laczi meg sem mozdult. Karjait mellén keresztbe fonta s átható tekintettel nézett a még- mindig haragos Ernára. — Hallgasson meg, mondá némi szünet után. Háborithatatlanul beszélhetünk, mert magunk vagyunk. Férje, Alfréd, ma éjjel nem jön haza. Türtőztesse haragját, a mely semmi esetre sem áll jól magának. Gondolkodjék higgadtan azon, amit mondok. Alig egy éve férjezett s ma már oly elhanyagolásban részesül, amilyenben még ezüstlakodalmat túléltek sem részesítik egymást. Maga szép, fiatal, tele élet-kedvei; arra van teremtve hogy szerettessék. S talán azt hiszi, hogy szerettetik? Csalódik. Ha az a barna kis tánezosnő nem lenne : talán igen ; de igy nem! Ha férje irányában nem volna olyan elfogult, már régen tapasztalhatta volna azt, hogy Alfréd mindenkit mást inkább szeret, mint magát. A báróné a csengetyű-zsinor után nyúlt, a szobacziczus megjent az ajtóban. — Világítson a gróf úrnak, távozni akar, — mondá s be sem várva a gróf bucsúzóját, magát meghajtva, lakóosztályába vonult. Laczi zavarodottan kereste felöltőjét és ka- lagját s gondolatokba mélyedve, mint ki rosszul végzi dolgát, távozott. (Folytatása következik.)
