Márkusné Vörös Hajnalka: Püspökkert - Veszprémi Kaleidoszkóp 3. (Veszprém, 2015)

IV. Komakút és környéke

110. A Komakút vizének kifolyó útja az 1780. évi térképen is látható, amint a Kálvária-dombot észak felől megkerülve a Püspökkert völgyén, a Szeglethy és a Jókai utcán (a Kasza- vagy Hosszúvölgyön) végigvezető Ördögárokba, majd a Séd patakba torkollik. A Komakút vizét a vásárra érkező fogatosokon kívül a Megye­házán (Sóház) és a kórháztól (Cigánydomb) a Pázmándy utcáig, valamint a Füredi utcától (Külső-Püspökkerttől) a Dózsa György útig (a püspöki iskoláig) használták. 1746-ban tótágas­sal látták el, 1779-ben az állatok itatására vályút készítettek, majd 1842-ben Jelinek Ferenc püspöki tiszttartó szivattyút építtetett a víz kiemelésére.90 A kút 1863-ban bedőlt, de újra­falazták, és akkor találták meg a föld mostani színén két öllel lejjebb a kút régi, nagy, faragott kövekből készült párkányát. Ezalatt egy másik, még sokkal régebbi, koromfekete és kőke­mény fapárkány is volt. A kőpárkány egyik darabjára a Z. 0; D; R. MC = 1100 betűket találták bevésve.91 A vízvezeték megépí­tése után, a 20. század elején megszűnt a használata. 2003-ban Bándi László vezetésével a kutat kitisztították, a kútkávát fel­újították. Helyreállított állapotában, terméskőből faragott 2 m-es átmérőjű kávába foglalva, tetejét kovácsolt szalagvasból készült védőrács borítja.92 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom