Márkusné Vörös Hajnalka: Vásárállás - Veszprémi Kaleidoszkóp 2. (Veszprém, 2015)

II. A Hungáriától az édességboltig

Két emberöltőt követően a templomot ismét komoly veszély fe­nyegette. Az 1960-as évek városfejlesztő koncepciójába nehe­zen fért bele a kis templom jelenléte. Amikor megfogalmazták, hogy a város szocialista központját a Cserháton és a régi Vá­sárállás területén alakítják ki, az is a tervek között szerepelt, hogy az evangélikus egyház templomostul kerüljön ki erről a területről. A templom a lakosság tiltakozásának köszön­hetően megmaradt, de az egyház többi épületét lebontották. A lelkészlakást és hivatalt időlegesen az Újtelepen, az Arany János u. 20. sz. alatt helyezték el és csak a rendszerváltás után sikerült megvalósítani az egyházközség azon törekvését, hogy épületei ismét temploma közelében legyenek. 122. Edvi Illés Panni akvarellje az evangélikus templomról és a lelkészi hiva­tal épületéről. (1959) 123. Az 1999-ben épült új gyülekezeti terem és lelkészlakás

Next

/
Oldalképek
Tartalom