Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Szüleim Lacival együtt április első hetében gyalog hazaindultak Veszprémbe. Anyu többször említette, hogy gyönyörű volt az akkori tavasz. Ha nehéz hátizsákjával meg-megállt pihenni, elgyönyörködött a virágos rétek látványában, erőt gyűjtve az út folytatásához, s mindannak a sok nehézségnek a leküzdéséhez, ami a semmiből való újrakezdéssel járt.

Hazaérve a házat iszonyatos állapotban találták: a kapu bedöntve, a konyhai bejáratot eltorlaszolta az oldalára fektetett konyhaszekrény, a spájzban már csírázott a paradicsom ivólevekkel lelocsolt, földre ömlesztett bab és lencse, vagyis az oktalan és indokolatlan pusztításnak minden elképzelést felülmúló képe fogadta őket. Üveg, szinte egyetlen ablakon és belső üveges ajtón se maradt épen, ezeket Apu a munkahelyén még megmaradt első segélynyújtási oktató anyagokat ábrázoló vastag kartonlapokkal fedte be. Elég hosszú időt töltöttünk ezeknek a felkötött karú, rögzítő kötésekkel ellátott sebesülteknek a körében. Bútoraink egy részét a szomszéd házakból kellett visszahozni, nem tudom, mi oka lehetett annak, hogy ezeket egyik házból a másikba hurcolták. Óriási munka volt ebben a káoszban rendet teremteni, lépésről lépésre haladva lakhatóvá tenni az egyes helyiségeket, de legalább a ház állt, s mi valamennyien életben voltunk.

Mi Palival még egy ideig Sulyokéknál maradtunk, Rézi pedig a szüleinél. Szép emlékem ez az időszak, Sulyok néni szeretettel foglalkozott velünk, sok időt töltöttünk vele a szabadban, virágokból koszorút fontunk, s úgy emlékszem, még valami kis rongybabát is készített nekem. Rézi is többször elvitt a szülei házába, emlékszem a földes padlós szobára, s még arra is, hogy a takarítás részeként híg agyaggal kenték fel a padlót. Aztán egy-két hét után Rézivei együtt mi is hazamentünk.

A csehbányái erdészház helyén ma egy csinos panzió áll. Tulajdonosai - egy fiatal házaspár - beleépítették a régi házat az épületbe. Neve, az „Öreg erdész vendégház" is emlékeztet egykori funkciójára.

Hazaérkezésünkkor a lakás nagy része már viszonylag rendben volt, úgy emlékszem, hogy az összes törmelék a valamikori „úri szobában" összegyűjtve, kb. 10-15 cm vastagságban fedte a padlót. Ebből válogatta még Anyu az esetleg épen maradt kávéscsészéket, evőeszközöket, egy-egy vitrinkendőt, vagy amit éppen talált. Egy ilyen guberálás közben beállított egy orosz katonanő a beosztottjaival, s meglátva néhány fejkendőt és vitrinkendőt, amiket Anyu egy karosszék karfájára gyűjtögetett össze, a fejkendőket odaadta a beosztottjainak, a kis terítőcskéket pedig zsebre vágta. Anyu szinte könyörögve mutatta neki, hogy nézze, honnan szedte ő ezeket össze, de a „báris- nya" jelezte, hogy ők a győztesek, Anyu a legyőzött, ezért minden őket illeti.

96