Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Az utazásra nem volt sok időnk felkészülni, a kis háromkerekű jármű, ami rendelkezésünkre állt, hogy Anyu, Rézi, Pali és én azon utazzunk, nem is adott lehetőséget arra, hogy nagyobb csomagot vigyünk magunkkal. Anyu kapkodva szedett össze pár edényt, valamennyi ruhát, és ami számára nagyon fontos volt, a családi fényképalbumot. Jellemző, hogy a kevéske ékszere nem jutott eszébe, így az otthon maradt, s így természetesen elveszett, pedig közte volt az a karkötő is, amelyet nagyanyánk Holicsek nagypapa óraláncából készíttetett két lányának, emlékeztetve őket édesapjukra. Anyu kérte a sofőrt, hogy legalább takaróként hadd terítsen ránk egy szép, maga készítette kelim szőnyeget, de ő túl nehéznek ítélve nem járult hozzá. Magára az utazásra nem emlékszem, de a házra, a közeli erdőre, és magukra Sulyokékra úgy gondolok vissza, hogy ha nem ilyen helyzetben lettünk volna ott, akár nyaralásnak is felfoghattuk volna. Apu és Laci másnap jöttek utánunk gyalog, egy kis kézikocsira rakva az Apu által legfontosabbnak tartott dolgokat. Lacinak erről már egészen pontos emlékei vannak, az izgatott csomagolásról, készülődésről, amelynek volt azért egy humoros epizódja is, nevezetesen az, hogy Apu nem vette észre, hogy már van rajta egy kalap, így ennek tetejébe tette a másikat, Lad viszont, látva annak feszültségét, nem mert szólni a dupla kalapban sietve pakoló Apunak. Az utazásnak viszont már a fele se volt tréfa, többször kerültek valóságos életveszélybe, amíg az előző nap felrobbantott Viadukt hiányában a zsúfolt Jókai utcán haladva, nagy kerülővel elérték a 8-as utat, majd azon tovább haladva eljutottak Városlődig, majd innét Csehbányáig. Azt hiszem, sok dolguk volt akkor az őrangyalaiknak! Ha Sulyokékra visszagondolok, eszembe juttatják „A tizedes és a többiek" című film erdész házaspárját. Ők is segítettek, akin csak tudtak, rajtunk kívül befogadtak még két családot, akik furcsa módon Gyulafi- rátótról menekültek, de csak Csehbányáig jutottak. Sulyok néni sütött vagy 5-6 kenyeret, egy aknára lépett és felrobbant tehén használható részeit pörköltnek készítette el. Szinte szürreálisak ezek az egymás után előtűnő jelenetek, ahogy a szegény tehén tragédiáját követően beállított három magyar katona, talán szökevények, ők viszont hoztak egy tehenet, amit aztán Sulyok néni örömére ott is hagytak, csak azt kérték tőle, hogy süsse meg nekik azt a három tojást, amit magukkal hoztak. Sulyok bácsi kezdeményezésére a kert végében egy földbe ásott bunkert építettek az ott lévő, falubeli férfiak segítségével. Emlékeim szerint legalább harmincán húzhattuk meg magunkat ebben a bunkerben, ahol 23-án este Csehbánya, oroszok, iregi hónapjaim 94
