Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Badalik Bertalan (később Veszprémi püspök) tartott lelkigyakorlatot Ire- gen. Anyukám, aki mélyen vallásos volt, nagyon örült ennek a lehetőség­nek és részt vett a lelkigyakorlaton. Barátnőjének, Komus néninek beszélt utána arról, mennyire megerősítette őt lélekben ez az esemény. A későbbi­ek igazolták, hogy milyen nagy szüksége is volt erre a lelki erőre. A nyár még tartogatott számukra egy szép élményt, előbb Apu uta­zott Hévízre, egy lábtörés utáni gyógykezelésre, majd Anyu is csatlako­zott hozzá. A gyerekek felügyeletét nagyanyánk vállalta erre az időre. Ezeknek a hévízi napoknak az emlékét őrzi néhány fénykép, köztük az is, amelyet Anyukám az Árpád-kori egregyi templomról készített, tanú­sítva, hogy mennyire fogékony volt ő minden féle szépség iránt. Akkor még nem tudhatta, hogy ez a nyaralás lett az utolsó felhőtlen két hete az ő küzdelmes, de boldog éveiknek. Az egyetlen kép a teljes családról, ami a révfülöpi strandon készült. Apu egyik nővérénél, Annus néninél tett látogatás alkalmával 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom