Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Szüleim szerették a társaságot, emellett Anyunak külön élményt jelentett, ha egy vacsorán sikert aratott a kitűnő ételekkel, édességekkel, a kifogástalan szervírozással. Egy alkalommal az egyik vendég így dicsérte meg a vacsorát: „Handika, herceg Esterházynál se mehetett volna különbül!'' (A "Handika" Anyunak a barátaik által használt beceneve volt, ami a Zoltika által még hibásan ejtett „hun din?" vagyis „hol jön?" kérdésből származott, ahogy anyukáját várta.)

Sógornői, ahogy megismerték, meg is szerették Anyukámat. A személyes találkozásokat nehezítették a lakóhelyeik közötti távolságok, de amennyire lehetőségeik engedték, időnként azért látogatásokkal is erősítették kapcsolatukat. Ezt leginkább Bözsi néniék engedhették meg maguknak, mivel az ő férje, Mohácsi Emil a MÁV-nál vasúti tisztként dolgozott, így számukra legalább az utazás költsége nem jelentett gondot. A már korábban említett, Vali unokanővérem életre szóló élményeként őrizte meg egy ilyen Iregen tett látogatás emlékét. Ahogy mesélte, később még álmodott is arról, amikor Anyukám kinyitotta az ebédlő ajtaját és ő meglátta azt az asztalt, amely tele volt a fogadásra előkészített csodálatos hidegtálakkal, süteményekkel. Este még egy élmény várt rá. Őket, gyerekeket már korábban lefektették, amikor a felnőttek még együtt maradtak, de ő nem tudott elaludni. Egyszer csak valami nagyon szép zenét hallott. Kilopakodott és látta, hogy Anyukám cigányzene kísérettel énekel és ő a zenét is, Anyukámat is gyönyörűnek találta. Ahogy mondta: „olyan volt, mint egy díva".

Zolti és Laci Anyuval a siófoki hajókikötőben, ahol Aput várják az érkező hajóval

48