Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Közben Józsika is növekedett, hadd szóljon most róla a két következő történet. Annuska, aki időközben beletörődött, hogy már nem ő a „kicsi", hanem Józsika nővére, egy alkalommal arra is vállalkozott, hogy mint Mikulás, ő vigye az ajándékokat az akkor három, vagy négy éves kis öccsének. Hazaérve a munkából az előszobában felvette a Mikulás ruhát, vette az ajándékokkal teli puttonyt, s mint tökéletes Mikulás bement Józsikához, aki nagyon illedelmesen fogadta, minden feladatot készségesen teljesített, imádkozott, verset mondott, köszönettel átvette az ajándékokat, majd szépen elköszönt a távozó Mikulástól. Annuska hamarosan megérkezett a szokásos módon, télikabátban. Amikor a szobába belépett, Józsika ezt kérdezte tőle: „te Annuskám, mért hoztad nekem ezt a sok mindent?"

A következő történetnek az akkor már 5 éves Józsika és a 22 éves Irén- ke a szereplői. Józsikának nem igen voltak korban hozzá illő pajtásai, sokat őgyelgett a kastélyparkban, ahol szinte mindenki ismerte, ő pedig figyelemmel kísérte a különféle eseményeket. Egy ilyen útján eljutott arra a helyre, ahol a lovakat "házasították". A rendkívüli élményt meg akarta osztani Irénkével, ezért lélekszakadva rohant be a házba és ezt kiáltotta: „Irénkém, gyere gyorsan, van itt egy ló, amelyiknek öt lába van!" Az én naiv, gyanútlan Anyukám már indult volna, amikor nagyanyám rádörrent: „Irén! Itt maradsz! Nem mész sehova!"

Piros-fekete buzsáki mintás hímzett párna, melyet az 1960-as években egy népművészeti boltban vásároltunk

36