Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Édesapám Saigonból feladott tábori lapja

A polgárháború egyre keletebbre sodorta őket, míg végül a szibériai Csitában kötöttek ki. Itt viszonylag szabadon éltek, s akinek ehhez kedve, képessége volt, még kisebb vállalkozásba is foghatott. Ilyen volt a néhány társával közösen nyitott kifőzésük, melynek indítását az új hadifogoly transzport érkezéséhez időzítették, az állomástól a helyszínig nyilak, plakátok jelölték az utat az étkezdéig. A menü sonkás tészta volt, ami igaz, hogy csak délután három órára készült el, de a sok megfáradt, kiéhezett utas így is örömmel fogadta. Apunak egyéni vállalkozásai is voltak.

Élt Csitában egy zsidó fogorvos, aki maga jól beszélt németül, és szerette volna a fiát is németre taníttatni, de ott nem talált tanárt. Érdeklődött hát, nincs-e a hadifoglyok között egy némettanár, aki vállalná a tanítást. Apu jelentkezett. A fogorvos először levizsgáztatta Aput, s miután megfelelőnek ítélte, felfogadta. Csakhogy könyv se volt a tanításhoz, így Apu maga írta óráról-órára a tankönyvet, nyelvtannal, gyakorló szövegekkel, feladatokkal együtt. Az oktatás szépen haladt, aztán egyszer a fogorvos érdeklődött Aputól, nem tudna-e ajánlani valakit a társai közül, aki meg tudná javítani az ő meghibásodott fogorvosi székét? Apu mondta, hogy ő is megnézné, hátha tudna segíteni. Meg is nézte és látta, hogy a hidraulikai berendezésével van valami baj. S ahogy mesélte, „akkor már tudtam, hogy én leszek az a szerelő, aki megjavítja". így is történt, s mikor végzett, a fogorvos ezt mondta: „вот, хароший мастер из Венгрии", vagyis "íme, egy jó mester Magyarországról" . A fiához fordulva pedig ezt mondta: „látodfiam, ez Európa".

32