Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
A karácsonyról legjobban arra emlékszem, hogy a Jézuska Vitálijnak is hozott karácsonyfát. Ekkor már cukorral készült a szaloncukor, de Anyu néhány évig még továbbra is maga készítette, vanília-, kávé- és kakaóízesítéssel. Úgy emlékszem, a mi fánkon a szaloncukor papírja fehér volt, a kapitányék fáján piros. Vitálij kimondhatatlanul boldog volt, mikor meglátta a fát és Anyu, ahogy tudta, elmagyarázta neki, hogy ezt a Jézuska hozta. Ekkor ő az édesapját kérdezte, hogy hozzájuk miért nem jött el eddig soha a Jézuska? A kapitány az ölébe vette és ezt mondta neki: „Tudod kisfiam, eddig nálunk mindig háború volt, és ahol háború van, oda nem megy a Jézuska, de ha hazamegyünk, ezután mindig el fog jönni hozzánk". Gondolom, otthon azért a Télapó vitt ajándékot Vitálijnak, de ez tulajdonképpen rendjén is volt, mert az ő hagyományaik szerint ez korábban is így volt. Az akkori telekre jellemző volt a sok hó, ami sokáig meg is maradt. Az utcánkat keresztező, lejtős Dohány utca, ahol akkor még egyáltalán nem volt forgalom, kitűnő szánkó pályának bizonyult. A korcsolyapálya is működött, és én ugyan erre nem emlékszem, de Lacitól úgy tudom, hogy az ő legnagyobb örömükre a fűtési nehézségek miatt ezekben az években minden télen kiadták a „szénszünetet", ami több hetes szabadságot jelentett. Egyébként, ami a fűtést illeti, már a fűtési idény kezdetétől minden nap vittünk egy hasábfát, és ebből adódott össze az osztályterem fűtéséhez szükséges mennyiség. Az iskolában továbbra is jól éreztem magam. A nevelési elvek, az értékrend megegyezett azzal, ahogy Anyuék is neveltek bennünket, a tanulással sem voltak nehézségeim. Az intézetnek két kertje volt, az egyik az utca felőli zárt kerítésen belüli igazi „kolostorkert", magas fákkal, árnyékkedvelő aljnövényzettel, páfrányokkal, ámyliliomokkal, a másik, az épület mögötti konyhakert, illetve gyümölcsös. A fák virágzása idején néha az órákat is ebben a gyönyörű kertben tartották meg tanítónőink, ezzel is felhívva figyelmünket a természet szépségére. A második osztályból fennmaradt egyik füzetemből derül ki, hogy a Madarak és fák napját a Csererdőbe tett kirándulással ünnepeltük meg. Az elemi iskola földszintes épülete eredetileg egy család lakóháza volt, csak később vált az intézet részévé, de ennek is külön, tágas, nagy udvara volt, ahol szabadon játszhattunk az órák közötti szünetekben. A hittanórákon már ebben az évben készültünk az első áldozásra, amire 1947. május 15-én került sor. Illés Béla tisztelendő bácsi és Mater Szegedi is azt kérte, hogy a szüléink velünk együtt áldozzanak. Míg Anyunál természetes volt, hogy minden vasárnap áldozott, Apu, bár 116
