Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Anyunak nagyon fájhatott, hogy nem kísérheti el a kislányát a Veni Sanc- téra és első nap az iskolába, de én is nagyon jól emlékszem az ő hiányára az első iskolai napomon. Anyu az Angolkisasszonyok iskoláját választotta ki számomra, ahova a baráti De Chatel család lányai is jártak, Éva még az elemibe, a nagyobb lányok a tanítóképzőbe, líceumba. Talán Anyu meg is kérte Duci nénit, hogy segítse egy kicsit Aput a beiratkozásra vonatkozó tudnivalók megszerzésében. Az első napon Éva kísért el engem az iskolába, bevitt az első osztályba, de aztán ment a saját osztályába. Elég szomorúan állhattam ott, mert rajtam kívül minden kislány az anyukájával érkezett, csak én voltam egyedül. Aztán az anyukák megpuszilták a kislányaikat és elmentek, mi pedig lassan elfoglaltuk helyeinket a padokban. Úgy emlékszem, rögtön a padtársam lett Ülés Nóra, vagy, ahogy akkoriban be szokott mutatkozni: „Illés Bucika, Eleonóra, Anna, Ida". Nóra hamar kitűnt közülünk, minden feladatra bátran jelentkezett, s mivel én félénkebb voltam, kicsit irigyeltem is ezért. Nekem jóval hosszabb időre volt szükségem ahhoz, hogy észre vegyenek, de amikor már elismerten jó tanulónak számítottam, tanítóim, tanáraim később is azt kifogásolták, hogy nem szeretek jelentkezni. Volt azonban egy terület, ahol semmi féle gátlást nem éreztem, ahol bátran és természetesen mozogtam, ez pedig az éneklés volt. Amikor Mater Szegedi, a tanítónőnk kipróbálta a hangunkat, hallásunkat, csodálkozva hallgattam, amikor egyesek azt mondták, hogy nem tudnak énekelni. Hogy lehet az? Egyetlen dalt sem? Olyan volt ez számomra, mintha mondjuk beszélni nem tudtak volna, hiszen én alig éreztem különbséget a beszéd és az éneklés között. Nórával különbözőségünk ellenére jó barátnők lettünk, nem emlékszem, hogy az iskolai évek alatt konfliktusaink lettek volna. Osztály- társnőim közül elég soknak a nevére emlékszem, Brazsil Rózsi és Próder Teri emlékeimben is így együtt szerepeltek, s nemrég találtam egy Kápta- lanfüredről szóló kis monográfiában egy adatot arról, hogy a két családnak közös vállalkozása volt és ők építették például az Angolkisasszonyok csopaki nyaralóját.16 Velem járt Németh Éva, az ő édesapja volt a vajgyár (későbbi Tejipari Vállalat) tulajdonosa. Ok az egykori nagyállomással szemben, a Budapest utca 15. szám alatti (korábban Palotai/Partizán út) „csíkos" házban laktak, egyszer voltam náluk születésnapi zsúron, ahol nagyon finom uzsonnát kaptunk. Németh Nelli édesapja a városnál volt valami magas beosztásban, de őt később Budapestre helyezték, ahova természetesen a család is követte. Nelli kedves levélben számolt be ottani életükről, többek között arról, hogy „tanulunk némethet", így, h-val, ahogy a nevüket írták. 16 Lechner—Péti 2008:194-195. 112
