Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Anyu a nyár második felét átmenetileg otthon töltötte, de az orvosok nélkülözhetetlennek tartottak még egy utókezelést a Gizellatelepi OTI Szanatóriumban, Visegrádon. 1946. szeptember 4-én kelt levelét már innen írta. Meglehetősen szomorkás ez a levél, úgy tűnik, nagyon egyedül érezte magát. Mint írta: „Egyelőre úgy látom, hogy nagyon hosszú lesz az 5 hét nélkületek. Gondolatban még mindig köztetek járok. Ma kellett Agneskát beíratni. Remélem, nem felejtettétek el. A zeneiskolába is ma van a beíratás. Vasárnap, Agneska miséjére mindannyian menjetek el. Azt hiszem, reggel 8-kor lesz. Meg kell tudnotok." A következő mondatok arra utalnak, hogy Rézi kapott egy szép, új ruhát, amihez az anyagot ő vehette meg, nyilván Anyuék költségére, majd Mária varrta meg neki. Aztán később: „Kiscsirkékről Ágneska gondoskodj! Kacsáknak tiszta víz legyen!" Majd egy kérés: „Nem bánnám, ha küldenétek egy kis kenyeret, vagy kalácsot, és ha lesz, egy néhány forintot. Most már nagyon fogok spórolni, de ha mégis megkívánnám, itt lehet néha egy kis tejet venni, 2 forint, meg gyümölcsöt is lehet venni. Ne csinálj belőle gondot magadnak, mert még 17 forintom van, csak azért írtam, mert szeretném, ha számítanál rá." Majd egy fontos utasítás: „A tarhonyát napos időben ki kell tenni a napra. (...) írjatok minél előbb, mert az lesz az egyedüli szórakozásom, ezt már előre látom." Sok minden kiderül ebből a levélből. Azon túl, hogy látszik, Anyu minden gondolata nálunk járt, értesülünk arról is, hogy ekkor már az augusztus 1-ével bevezetett forintot használják, de azt is látjuk, mennyire nagy érték volt még az élelmiszer. Visszatérve még az 1945-46-os évek „hiperinflációjára", ezt még én is tudtam érzékelni, egy váratlanul kapott ajándék kapcsán. Azt hiszem, a kórház után otthon töltött júliusban, a pengő végnapjaiban történt, hogy a fizetés napján Anyu bement Apuhoz az irodába, hogy együtt vegyenek valamit, mert a pénz másnap már semmit nem ért. Egy kirakatban megláttak egy kis játék tűzhelyt, ami nagyon szép, kézműves munka volt, s úgy döntöttek, megveszik nekem. Én persze nagyon örültem a váratlan ajándéknak, Anyunak meg szinte lelküs- meret furdalása volt amiatt, hogy szegény ember, mennyit dolgozott, s most a termékéért kapott pénzért talán már semmit se tud venni. A kis tűzhelyt azért is említem, mert még egy későbbi történetben is szerepelni fog. Nagyanyánk más módon vált az infláció kárvallottjává. Még az erős pengő idejében egy használaton kívüli retiküljébe rakott el valamennyi „dugi pénzt" húszpengős címletekben, de valahogy megfeledkezett róla és csak akkor találta meg, amikor már a forint volt használatban. Szegényt nagyon megviselte a dolog, nagyapám viszont inkább egy kicsit kárörvendően fogadta, hogy így derült fény nagyanyám magán akciójára. 110
