Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
A gimnáziumi évek közelebbről - Barangolás a régi környezetben
A Kakukk és a Fecske őrsök berendezett sarkai a cserkészotthonban Ugyancsak az első emeleti folyosóról nyílott a cserkészotthon és a díszterem is. Az osztálytermek fő berendezései a háborús évekig egységesen hagyományos stílusú, barnára festett iskolapadokból, állványos táblából és dobogóra telepített katedraegységből állottak. A díszterem kellően fölszerelt színpaddal rendelkezett, a széksorok igény szerint átrendez- hetően, rögzítetlenül állottak. Rendeltetésének megfelelően különösen barátságos berendezésű volt a cserkészotthon, amelyet annak használói, maguk a cserkészek tettek ilyenné. Középen nagyméretű asztal állt körül ülhető padokkal, a bejárattal szemben a csapatzászló volt kifüggesztve és más szimbólumok. Az otthon csoportközösségének igazi hangulatát a körös-körül kialakított, dekorációs kellékekkel gazdagított és elkerített őrsi sarkok sora adta meg. A falak, asztallapok, paravánok díszítő festései és rajzai jórészt a cserkészpróbák ismeretanyagait, vagy jelentősebb események, táborozások dokumentálását idézték. Az óraközi szünetek, gyülekezések, alkalmi ünnepségek színtere volt a gimnázium udvara, amelyet a rendház, az iskolai főépület, a rajzterem és az utcafronti kerítés határolt. A tízperces szüneteket - esős idő kivételével - télen és nyáron egyaránt az udvaron kellett tölteni. A tantermekben csak a két hetes tanuló maradhatott. Kialakult szokás volt, hogy a bejárati járdával kétfelé osztódott udvar rendház felőli részén az alsósok 71