Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Létezésem eredete - Szülői családunk létrejötte Felsőiregen
Zoltival nagyon jól megvoltunk kettesben, nagyjából ki is egészítettük egymást természetben. Ő csendesebb, nyugodtabb viselkedésű volt, szeretett magányosan elgondolkodni és az idősebbekre odafigyelni. Sérülékenyebb volt a kudarcokra, fizikailag is gyengébbnek mutatkozott nálam. Én mozgékonyabb, ötletgazdagabb és barátokat kedvelőbb gyerek voltam, inkább gyakorlatias mint elméleti érdeklődésű. Édesanyánk is rátett ennek az összetartozásnak a kifejezésére, vagyis hogy ketten voltunk együtt az Ő fiai. Hasonló öltözetben járatott bennünket, együtt fényképeztetett, az idegenek többször ránk is kérdeztek, hogy nem vagyunk-e ikrek. Édesapánk rejtett szeretetét fejezte ki irányunkban elsősorban meglepetésre szánt játékok készítésével. Emlékezéseim kezdete óta mindig volt a karácsonyfa alatt vagy szánkó, vagy kiskocsi, és mindig mindenből kettő. A szépnek indult családi négyes együttlétünk első nagy, izgalmas eseménye volt, hogy 1934. április 7-én a fejünk fölül leégett a ház, amelyben laktunk. Nagy zivatar közepette villámcsapástól meggyulladt a ház mögött álló kiszáradt fa, attól pedig a nádfedél, majd az egész tetőszer- kezet, a nagy erőkkel végzett tűzoltás ellenére. Az égő házból menekülve a szomszédokhoz, a szemcsédi községi jegyzőék lakásába szaladva húztuk meg magunkat, de éjszakára már visszatérhettünk a lakásunkba aludni, mert a padlásfödém nem szakadt át. Szerencsére a ház biztosítva volt, amelynek fedezetéből az uradalom egy takaros, új, komfortos négyszobás házat építtetett, vezetékes vízzel, villannyal, telefonnal ellátva, újjáalakított díszkerttel és természetesen a gazdálkodáshoz szükséges épületrészekkel. Ezt a nyarat szükséglakásban töltöttük a segédtiszti szálló két szobájában, de szeptember végére már vissza is térhettünk az új házba. Ez szinte kiszámítottan esedékes is volt, mert édesanyám a tűzeset idején ötödik hónapos várandós állapotban volt a következő gyermekével. Megújult szép reményekkel fogadták szüléink, hogy 1934. október 24-én megszületett Pali öcsém. Az izgalmak sora viszont folytatódott, mert édesanyámnak a szülés után két héttel vakbélgyulladása lépett fel. Az operációra felkészült legközelebbi kórházba, Szekszárdra kellett szállítani a kisbabával együtt a táplálkozási kapcsolat miatt. A három Lechner fiú kapcsolata ezen túl megosztó volt. Mi ketten Zoltival a nagyobbacskáknak számítottunk, Palika a kicsi, érthetően több figyelmet kapott. Négy éves koráig nőni hagyták aranyszőke hosszú haját, mintegy ellensúlyozva egy kislány hiányát, akit vártak helyette. A kislányos külsejű Palikát a szomszédok is kedvelték, különösen a velünk 25
