Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Munkahelyi előrelépés Veszprém elhagyásának keserű érzésével - Második nagy lépés: a Budapestre szóló ajánlat elfogadása

Az új munkahelyemen több, régi veszprémi piarista öregdiák-társamra is rátaláltam. A nyugdíjba akkor távozó Péti Szilveszter, az előző üzemviteli főosztályvezető, 1940-ben érettségizett Veszprémben. Több évig dolgoztam együtt Dienes Géza műszaki-fejlesztési főosztályvezetővel és energiafelügyeleti kapcsolatban Kuczogi Endrével, akik 1943-ban érettségiztek. Osztályvezető volt mellettem Simon Pali, aki eggyel járt felettem a gimnáziumban. Ok mindannyian cserkész-társaim is voltak, sok szép emlékkel is kötődtünk egymáshoz, őszinte tanácsokkal segítettek nekem a beilleszkedésben. Felidéződtek bennem az egyetemi évek szép emlékei is, amelyeknek köszönhetően Budapestet nem éreztem idegen városnak.

Amint később beigazolódott, megszűnt az a lelkiismereti nyomás is, ami Székesfehérváron a mindennapjainkat nehezítette. A Budapest székhelyű Trösztben még egy magasabb beosztású vezető sem ült olyan „kirakatban", mint mondjuk egy vidéki, városi üzemigazgató. Egyébként sem érdekelt az MVMT-ben senkit, hogy ki milyen világnézetű, a párttagság kérdése sem került szóba nálam soha. (Egyébként az én vonalamon a hálózati igazgató és a műszaki vezérigazgató-helyettes is pártonkívüli volt.) No persze azt tudtam - hisz erről konkrét figyelmeztetést is kaptam Fehérváron hogy mindenkit figyelnek, és ennek az őrei itt is tették a dolgukat, de jól megvoltunk egymással, gyanakvással és rosszindulattal sosem találkoztam. Megfordult a fejemben, hogy ez talán ezen a munkahelyen az átlagosnál magasabb iskolázottságnak is tulajdonítható volt, mivel az emberek kevéssé voltak ráutalva arra, hogy érvényesülésüket politikai simulékonysággal segítsék elő. Egyébként az 1980-as években már általában is fokról-fokra enyhült a politikai sablon kereteinek a merevsége, hisz az évtized végére már elérkeztünk a rendszerváltáshoz.

Az 1983-as esztendő elején nagy eseménynek számított Jutka lányunk első gyermekének, Péternek megszületése január 30-án. Akkor még családunk tagjai szanaszét laktak előző lakhelyeiken, Veszprémtől Fehérváron át Budapestig, csak a nyár végén kezdődhetett meg a Rókushegyi lépcső 8 szám alatti új lakásba való beköltözéssel az átmeneti koncentrálódás a fővárosban. Két évet vett igénybe, amíg a szükséges lakáscserék után mindenki a helyére rázódott, miközben Jutkáéknál 1984. december 26-án megszületett Miklós, a második kisfiú.

161