Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Munkahelyi előrelépés Veszprém elhagyásának keserű érzésével - Székesfehérvári évek a veszprémi kapcsolatok megtartásával
Munkahelyi előrelépés Veszprém elhagyásának keserű érzésével Székesfehérvári évek a veszprémi kapcsolatok megtartásával Szélesi János üzletigazgató 1965 első napjainak egyikén szobájába hívatott. Az ajtón belépve meglepődve láttam, hogy rajta kívül Nagy Károly, az ÉDÁSZ igazgatója is a szobában tartózkodik. Mindjárt sejtettem, hogy itt most valami rendkívüli bejelentés következik. Barátságosan köszöntöttük egymást, (Nagy Károlyt már korábbról ismertem, mivel ő is velünk együtt végezte a tartalékos tiszti iskolát), majd rövid bevezető után közölte a vállalati igazgató, hogy a Székesfehérvári Üzletigazgatóság főmérnöke, Szauter Rezső nyugdíjba megy, s engem jelölt az utódlására. Azt is közölte, hogy a döntéséhez az illetékes szervek is beleegyezésüket adták, akkor ugyanis a vezetők kinevezéséhez az MSZMP hozzájárulása is szükséges volt. „Pártonkívüli" mi voltomra is rábólintottak. Rábeszélésként az is elhangzott az igazgató részéről, hogy ismeri a Veszprémhez, a Balatonhoz való kötődésemet, de Székesfehérvár ezektől nincs is olyan messze. Legközelebb csak jóval távolabb, Esztergomban tudná a szakmai előmenetelemet biztosítani. Egyhetes gondolkodási időt kaptam, ezt követően igenlő válaszom esetén márciusban kellett elfoglalni a székes- fehérvári főmérnöki beosztást. Az igazgatói szobából kilépve film pergett le gondolataimban, amelyben elsősorban nem az aggasztott, hogy meg tudok-e birkózni az új munkaköröm feladataival, hanem az, hogy mit kellene itt hagynom. El kell szakadnom az otthonommá magasztosult várostól, a szülőktől, testvérektől, barátoktól, régi munkatársaktól, le kell mondanom a káptalanfüredi „bázis" gyors elérhetőségének lehetőségéről, a Balaton és a Bakony közelségéről. Döbbenet és az elismertség feletti öröm érzéseinek keveredését váltotta ki a hír feleségemnél és a szüléinknél, s mindjárt felmerültek a kérdések: hogy alakul Ágnes munkahely-váltása, ki gondozza a gyerekeket, hol fognak étkezni... ? Napokon keresztül hány tuk-vetettük a gondolatokat, végül bele kellett nyugodnunk a keserű pirula lenyelésébe, mert ezt parancsolta a felelősség- érzetünk. A szakmai tekintély növekedésén túl az is fontos volt, hogy a megélhetésünk létalapját döntően mégiscsak az én jövedelmem jelentette, ami ezzel az előrelépéssel egyharmadával növekedett. Az áttelepülés járulékos gondjainak megoldását segítette az a türelmi idő, amit kényszerűen 148
