Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Válaszutak előtt, pályakezdés, családalapítás Veszprémben - Az egyetemi évek szépsége és nyomasztó kora
Az 1950/51-es tanévben kezdte meg működését a Katonai Tanszék is, már az új, népi demokratikus szellemiségben felkészített, és szovjet mintájú kiképzési regulát oktató katonatisztekkel. Döbbenetes kontrasztot mutatott előadási stílusuk és kifejezésmódjuk az első időben, amikor még nem volt ritka közöttük az elemi iskolai végzettségű oktató sem. Professzoraink olykor elejtett szellemes humorizálásának párhuzampéldájaként elevenedik föl emlékeimben, amikor katonai oktatásunk egy szombat délutáni lőgyakorlatát zárta le oktatónk a következőképpen: „A lövészet délután öt óráig tart. Utána este az elvtársak kimehetnek a ligetbe, és ott folytathassák! (sic.)" Ezt otrombaságban és primitívségben jóval túlhaladta az egyhónapos nyári tábori kiképzések kioktatási és vezénylési stílusa, ami egyszerre hatott szánalmasnak és humorosnak. Ebben különösen a táborparancsnok járt az élen, de voltak szolgai utánzói is a fölényüket fitogtató kiképző tisztesek között. Egy emlék ezekből: „Maguknak ez gyorsan megy, mert maguk eggyetemisták (sic.) talán még érettségizettek is vannak maguk között!" Hasonló érzéseket váltott ki belőlünk, amikor szovjet gimnasztyorkában és a magyar hagyományoktól minden tekintetben idegen egyenruhában néztünk egymásra. Az 1951-es év egyébként is talán a legsötétebb időszaka volt a második világháború utáni történelmünknek. Rákosi meghirdette a „feszített öt éves tervet", amibe szinte belerokkant a nélkülöző, éhező és félelemben élő lakosság. Ugyanakkor a kötelező gyűléseken vastapssal éltettük a Szovjetuniót és a kommunista kormányt, és példátlan gyűlöletet kellett kinyilvánítani a szovjet-csatlós szerepet elutasító Jugoszlávia ellen, amiért Tito „az imperialisták láncos kutyája" elnevezést kapta. Időnként egy-egy társunk (a mi évfolyamunkról Borovszky László) nyomtalanul eltűnt, Zsupán Miklós évfolyamtársunkat pedig nyilvánosan utasították ki az előadóteremből - és egyúttal az egyetemről - mert az életrajzából kihagyta, hogy édesapjának korábban téglaégetője volt. A nyár elején bonyolította le az AVH a „megbízhatatlan" családok Budapestről való kitelepítését. Közelebbi évfolyamtársaink közül ez a csapás az igen rokonszenves és segítőkész, jeles tanuló Hámos Pistát érintette. Megtudtuk, hogy mikor jön értük a teherautó, és elmentünk segíteni azon a szomorú reggelen a fölpakolásban. Suttogva továbbadott, bizalmas értesülések jutottak el olykor hozzánk a sivár területekre szállítottak sorsáról, és még jó volt, ha csak ide került valaki, és nem valamelyik kényszermunka- táborba internálták! 115
