Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Az utolsó(?) tatárjárás

tözött egy csapat bárisnya (katonanő). Az orvosnő szóba sem állt velük, sőt, figyelmeztette anyámat, hogy engem tüntessen el. Hát igen, ha ők tanítottak volna „szerelemre", később aligha tudtam volna nőkre nézni. Nem akarom megbántani őket, hiszen végeredményben semmit sem tettek ellenünk, s biztos bátor katonák voltak, csak hát az ritkán párosul finom nőiességgel.

Apám eltűnt. Két nap múlva került haza, nyúzottan, kialvatlanul, „szép" élményekkel gazdagodva. Szerencsére nem „malenkij robotra" vitték, csak kórházi segédszemélyzetnek. Furcsa tapasztalatai voltak. Az egyik sebesült katona - érthetetlen módon nála hagyták a fegyverét - többször is üzent az ápolónőnek, mert nagy kínjai voltak, de az rá se hederített. Amikor órák múlva mégis méltóztatott előkerülni, a sebesült rálőtt. Nem találta el, lehet, hogy csak meg akarta ijeszteni.

Már némileg normalizálódni látszott a helyzet. Amennyire lehetett, kitisztítottuk a lakásunkat, és hazaköltöztünk. Anyám Jókai-bablevest készített, még csülök is jutott belé. Azt ettük délben a verandán, amikor kivágódott az ajtó, és berontott egy magából kivetkőzött, dühöngő katona. Megragadta és ránk borította az asztalt mindenestől, aztán a polcot döntötte le, berúgta a szoba ajtaját, hasra vágta magát csizmástól a heverőn, és hangos horkolásba kezdett. Jött mögötte még egy, aki minket ugyan nem bántott, de a beavatkozásra sem látott okot. A gyerekek hangosan sírtak, a család meg csendesen visszaköltözött a szomszéd pincéjébe. Elvégre a fenevad bármikor felébredhetett.

Apámat még egyszer el akarták veszejteni. Ez már jóval később, a „nor- malizált" időszakban történt. A gyilkos szándék nem bizonyítható egyértelműen, csak a történtekből nehéz másra következtetni. Valamilyen magyar hatóság a tüzelőgondokon a „csináld magad mozgalom" keretében kereste a megoldást. Eszerint, aki akar, mehet az erdőbe, s amennyi fát kivág, elviheti. Apám nem volt gyenge ember, de világéletében íróasztalnál dolgozott, a favágás nem volt a kedvenc passziója. Azért persze ment a kollégáival, hogy a családja a közeledő télen meg ne fagyjon. Hogy-hogy nem a társainál valamivel korábban indult haza. Hirtelen valahonnan eléje ugrott egy fegyveres és invitálta a közeli erdőbe. Ugyan mit akarhatott? Ha nem gonosz a szándéka, ugyanúgy elintézhette volna a mezőn is. Apám értetlenséget színlelve húzta az időt, mert látta, hogy közelednek a többiek. Amikor elég közel értek, apám nagyot kiáltott s azok jöttek gyorsan. A katona látva a sok fejszét okosabbnak tartotta a visszavonulást.

A tatárdúlás fokozatosan megszűnt, de helyére újabb kemény megpróbáltatás lépett, az éhség. A „bűnös nép" kirablásának gondját levették a legénység vállairól és államilag szervezték meg. A lakosságot

94