Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
A végállomás – Veszprém
Kissé furcsállottam, hogy a város főutcája - a Kossuth Lajos utca - képletesen szólva egyenesen nekiment egy vaskereskedésnek. Mivel az a lejtő alján keresztben állt - mint mesélték - időnként egy-egy autó is betévedt a kirakatába, s vezetőiknek, ha nem is vásárolni mentek, volt mit fizetniük. Természetesen ma is meg tudom mutatni minden irányban a város akkori szélét, s még sok mást is mesélhetnék a régi Veszprémről. Oktalanság lenne azonban Veszprém leírásába bonyolódnom. Megtették azt mások, az enyémnél sokkal nagyobb tárgyismerettel. Legfőképpen pedig azért szükségtelen, mert itt fekszik Magyarországon. Nem fenyegeti az a veszély, hogy ugyancsak gazdag történelmének emlékeit bárki el akarná pusztítani. Akárki, akármikor megnézheti, megtelepedhet benne, s megszeretheti ugyanúgy, ahogy az évtizedek során én is megszerettem, s második hazámmá vált. Addig azonban még elég sok „élvezeten" át kellett esni. A lakás, az azóta lebontott Cserháton a Pacsirta utcában volt és enyhén szólva nem volt összkomfortos. Ismét csak egy szobakonyha, amelyben igaz, most „csak" nyolcán szorongtunk. Ráadásul a WC „leve" időnként befolyt a szobába. Hogy mikor és mi okból választotta ezt az utat, annak törvényszerűségeit nem tudtuk kifürkészni. Következésképp az „árvizeletet' természeti katasztrófának kellett tekintenünk. Itt ért a háború alatt az egyetlen német atrocitás. Egy részeg, állítólag frontról jött katona szállást keresett. Amikor mondták neki, hogy lennénk itt már nélküle is éppen elegen, ordítani kezdett, ha kevés a hely, majd kimegyünk mi az utcára. A nagybátyám elszaladt a parancsnokságukra. Perceken belül elvitte az őrjárat a szerencsétlen, dühöngő katonát. A frontnak volt egy roppant kellemetlen szokása, állandóan utánunk jött. Két hónap alatt Erdélytől majdnem Veszprémig követett. Újra hallgathattuk a nem is olyan távoli ágyúdörgést. Veszprém akkortájt „néprajzilag" meglehetősen tarka volt. Rengeteg volt a menekült, ugyanakkor a született veszprémiek közül sokan eltávoztak, ki falura a várható légitámadások miatt, ki nyugatra a közeledő front elöl. Anyám ismét élelmessé vált. Talált egy félig üresen álló, szép, kertes házat az állomás közelében, a Balaton utcában. A lakáshivatal és a vidékre költözött tulajdonos megbízottjának hozzájárulásával beköltöztünk. A lakás másik felét a német hadsereg már lefoglalta, de még így is maradt egy szép, nagy szobánk és egy ugyancsak nagy konyhánk, Tisztában voltunk azzal, hogy ez az állapot nem lehet végleges, (nem is lett az) hiszen a tulajdonos előbb-utóbb haza kíván térni. 80
