Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
Rohanás a szakadék felé
sainkon is feltűnt a megbélyegző jel. Döbbenten vártuk, mi lesz ebből. Nekünk nem volt velük semmi bajunk. Eszembe jutott egy két évvel korábbi történet. Egyik pénteken este hazafelé igyekeztem, amikor megszólított egy öreg zsidó bácsi, és megkérdezte, hogy meg tudok-e egy lámpát gyújtani. Nem egészen értettem, hogy minek kellek ehhez én, amikor neki is van keze, de azt mégsem felelhettem, hogy ilyen „komplikált" műszaki feladatra képtelen vagyok. Bevezetett egy sötét zárt udvarba, ahol körben többen is ültek. Az egész környezet meglehetősen félelmetesnek tűnt, ezért szó nélkül hátra arcot csináltam és hazamentem. Nem akadályozott senki. Amikor otthon beszámoltam a kalandomról, szüleim nevetve megnyugtattak, hogy semmiféle veszély nem fenyegetett, csak nekik a vallásuk ilyenkor a munkát tiltja, és még a lámpagyújtás is annak számít. Nem zsidótörténet, mégis egy kicsit ide kívánkozik. Talán túlságosan is önérzetes gyerek voltam. Tizenhárom éves koromban már az is sértett, ha idegen felnőttek egyoldalúan letegeztek. Egyszer beléptem egy közben „árjásított" üzletbe, elmentem a pultig s ott köszöntem a kiszolgálónak. Oldalt egy asztalnál egy társaság borozgatott, s közülük rám szólt valaki:- Otthon még köszönni sem tanítottak meg?!-A boltosnak köszöntem, magukat nem ismerem.- Akkor jegyezd meg, hogy én vagyok a tulajdonos!- Meg is jegyzem, hogy itt többet ne vásároljak.- Megállj, te szemtelen kölyök, majd adok én neked! Megálltam elszántan és szembenéztem vele. Nem jött oda „adni nekem". Azért ha megindult volna lehet, hogy elszaladok. Kissé félve meséltem el ezt az esetet otthon. Apám válasza azonban megnyugtatott: „ Jól tetted! A felnőtteket tisztelni kell, de csak akkor, ha nem adnak okot az ellenkezőjére. " Csak az összehasonlítás kedvéért volt érdemes ezt itt elmondani. Zsidó kereskedő nem tegezte és nem „nevelte", hanem kiszolgálta még a gyerek vevőit is. Az utcánkban lakott egy földhözragadt, szegény zsidó fuvaros, sok gyerekkel. Egyikük a mi korosztályunkhoz tartozott. Mi sem volt természetesebb, minthogy velünk rúgja a labdát. Kissé furcsa volt kopaszra nyírt fejjel, kétoldalt meghagyott pajesszel, de ez az ő dolga volt, minket az érdekelt, hogy tud-e gólt rúgni. Az pedig jól ment neki. Most még furcsább lett a sárga csillaggal, s bár újra hívtam, már nem mert velünk játszani. Az ö tragédiájuk első felvonása a szemünk előtt játszódott le. Elkezdték gettóba hurcolni a zsidókat. Teltek a napok, de őket nem vitték, s akkor az 59
