Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Az élet talajszintről nézve

házában töltöttük. Itt élt Rózsika néném, keresztanyám egyedül és Katinka néném férjével, János bácsival. Gyerekük nekik sem volt. így aztán tőlem mindent eltűrtek. Szüleimnek az ünnepek után haza kellett utazni, engem azonban néha egy-két hétre még Enyeden hagytak.

Nagynénéim versenyeztek a „kegyeimért". Ezzel aztán arcátlanul vissza is éltem: délelőtt megérdeklődtem, kinél mi készül ebédre. Előfordult, hogy egyiküknél megettem a levest, majd a táplálkozást az udvar másik oldalán fejeztem be.

János bácsi - akinek egyébként vegyeskereskedése volt - egy ízben szigorúan megtiltotta a feleségének, hogy csokoládéval rontsa az étvágyamat. Alig telt el egy óra, behívott a boltba és így szólt: „Na itt van egy dobozzal, de több ma nincs." A dobozban pedig több édesség volt, mint amennyit a két nagynénémtől egy nap alatt összesen kaptam. A legcsodálatosabbak azonban a karácsonyok voltak. Erdélyben, legalább is a mi családunkban a gyerekek számára nem a Jézuska, hanem az angyalok hozták az ajándékot. így „racionálisabb" volt, elvégre az angyalok sokan voltak, jobban győzték a rengeteg munkát. A szenteste volt az év fénypontja.

Már maga a várakozás, a napok visszaszámlálása is nagyszerű érzés volt. „Már csak hármat, már csak kettőt, már csak egyet kell aludni." Aztán a közvetlen előkészületek, amikor a szobából már kihallatszottak az „angyalkák" munkájának neszei. Egyszer közvetlenül is felvették a kapcsolatot: résnyire kinyílt az ajtó, és kirepült egy marcipán. Soha ilyen finom marcipánnal nem találkoztam. Az angyali szerepben működő Jóska bátyám évekkel később nevetve mesélte, hogy sehogyan sem sikerült a fára felraknia, ezért mérgében kidobta.

És végre az ezüsthangú csilingelési a földtől a plafonig érő közel négyméteres karácsonyfa csodálatos fényárban úszott. Nagyapám apró villanykörtékkel helyettesítette a tűzveszélyes gyertyákat. Akkor ez még elég ritka megoldás lehetett. Együttes fényük erősebb volt a nagy csillárénál. A fa életerős frissen vágott erdélyi fenyő, legalább három hónapig ép és szép maradt. (Vajha itt is lehetne ilyen szépet kapni, de sajnos ezzel mindig adósa maradtam a családomnak.) A fa alatt pedig a nagyobb család minden tagjától származó rengeteg ajándék.

Örültem a fának, a sok szép új játéknak, de a legnagyobb boldogságot maga a misztikus csoda okozta: a tiszta, hófehér, jóságos földöntúli lények leszállása egy imposztor kölyök megörvendeztetésére. Az ünnepet az emelte minden más fölé, hogy összekapcsolta a vallásos hitet az ajándékozás örömével.

25