Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

1956

tökölni. Egyszer mégis jött egy szerény kis ötletünk, aminek a kipróbálására egy erős nagyítóra lett volna szükségünk. Az anyagbeszerzők leráztak azzal, hogy vegyük meg magunknak, pénzt kapunk hozzá. Felmentem Pestre és megvettem. Mit tesz egy kutató, ha hozzájut a szükséges eszközhöz? Beviszi a laborba és dolgozik vele. Akkor lepődtem meg, amikor a következő fizetésemből levonták az árát, mert nem vittem keresztül a be-és kivételezés bürokráciáján. Ezt nem tanították az egyetemen.

A munkásszállóban laktam Nemes Jóska kollégámmal. Egyszer csak megszólított az igazgató és a következőt mondta: „Várpalotán vannak szolgálati lakásaink. Az egyikből disszidáltak. Gyakoriak az önkényes lakásfoglalások, költözzetek be, amelyiketek előbb megnősül, azé lesz a lakás". Mondtam, hogy nincs bútorunk. „Hát amire szükségetek van, vigyetek a munkásszállóról." Kocsival hurcolkodtunk. A házmester, látva a kiutalási papírt, a kulcsot ideadta, de megjegyezte, úgy tudja, abban a lakásban egy tanár úr lakik. A lakásban mindössze egy ágyat és egy partvist találtunk. Amint a másfél szobás lakásba hurcolkodtunk, vaságyakat, asztalt, székeket, egyszer csak elsötétedett a horizont, és az ajtóban ott állt egy igencsak méretes tanár úr. Viszont mi ketten voltunk. „Eddig úgy tudtam, hogy itt lakom", mondta. Mondtuk, hogy mi jobban bírjuk jogcímmel. Szóval igaza volt az igazgatónknak, ő is egy önkényes lakásfoglaló volt. Be is ismerte: „Egyszer tértem le az egyenes útról, akkor sem sikerült." Aztán alkut ajánlott: Hadd maradjon itt ő is harmadiknak, természetesen előnősülési jog nélkül. Ilyen ballépésre különben sem készül. Jóska nem lelkesedett az ötletért, de én elfogadtam. így kettő az egy arányban megszavaztuk. Később a tanár úr, nekem druszám, kellemes lakótársnak bizonyult, egész jól összebarátkoztunk. Mármint velem, mert Jóska tartotta a távolságot.

Közeledett az év vége. Jóska elkezdte mondogatni, hogy készüljek a távozásra, mert ő megnősül. Mondtam a druszámnak, hogy készüljön ő is, mert rövidesen mehetünk a fenébe. Amire ő: „Említetted, hogy neked is van menyasszonyod, előzd meg. Nekem mindenképpen mennem kell, de inkább tiéd legyen a lakás!"

Egyre csak a tanácsa motoszkált a fejemben. Nem volt szokásom másokkal szándékosan kitolni. Jóska mégis csak a kollégám volt, s bár barátságban nem voltunk, soha nem ártott nekem. Másrészt itt valakinek mindenképpen veszteni kell, s hol van az megírva, hogy a vesztes mindig csak én legyek. Elég sok hátrány ért már az egyetemen s az elhelyezkedés során is. Katival úgy terveztük, hogy megvárjuk, amíg pár hónap múlva ő is végez, de tényleg előre is hozhatjuk az esküvőt. Végül nem

147

I