Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

1956

Bolyai Egyetemen. Kolozsváron Jóska bátyám vele is összehozott. Együtt voltunk színházban. Komoly felnőtt nő lett belőle. Felelevenítettük gyermekkorunk felhőtlen élményeit. Egy mondatával olyan horgot akasztott belém, amelynek következményei később alaposan felforgatták az életemet: „Megvan még Ili is." Ili kilenc éves korom gyerekszerelme volt. Gyerekek ilyesmit nem szoktak titkolni, emlékezett rá. De csak annyit tudott róla, hogy Marosvásárhelyen tanárnő. Jóska bátyámat lecipeltem Fehérvárra megtudni a szüleitől a lakcímét. Meg is szerezte, de közben lejárt a szabadságom, haza kellett indulni. Sebaj, gondoltam, most már bármikor jöhetek. Ha tudtam volna, hogy újra lezárul a határ...

Kolozsváron a nemzetközi utazási irodán magyarul kértem jegyet Budapestre. A pénztáros nem volt hajlandó érteni. Próbáltam németül, franciául, de azt sem, magyarnak nem. Ennyit ugyan románul is tudtam volna, de most már én sem, azért sem. Megkértem egy mellettem álló férfit, aki természetesen tudott magyarul, hogy tolmácsoljon. És felültem 1956. október 22-én este Kolozsváron a budapesti vonatra. Erdélyben gyakran kérdezték, hogy mi van és mi lesz Magyarországon? Azt válaszoltam, hogy semmi, s ezt komolyan hittem. Ott az orosz hadsereg, a bábkormány és az AVH, mi a csuda történhetne? Ha több mint tíz éve a lényeget tekintve változatlan volt, miért pont akkor történne valami, amikor két hétre kiteszem a lábam. Azt ugyan tudtam, hogy a pártvezetésen belül marakodnak, időnként fel is kötnek valakit, aztán ünnepélyesen újratemetik, de ugyan mit változtat ez a lényegen, a gyarmati helyzetünkön? Nem hittem, hogy akad olyan politikus, aki megpróbálkozik a lehetetlennel.

Most a vonaton egyre több olyan hangot hallottam, amilyent a háború óta nem. Reggelre kellett volna Budapestre érnünk, de egyszer csak visz- szatolatták a vonatunkat Szolnokra. Elterjedt a hír, hogy ennek oka: most tér vissza a Gerő Ernő vezette küldöttség Jugoszláviából. De mi köze ennek a vasúti forgalomhoz? Lehet, hogy mégis csak készül itt valami?

Amikor végre dél felé beérkeztünk a fővárosba, az első utam a várba, a Hess András térre vezetett. Ott lakott a diákszállóban első éves gépészmérnök hallgatóként Zoli öcsém. Nagy nyüzsgést találtam. Az egyetemisták mindenféle szervezkedésről, követelésekről, felvonulásról beszéltek. Amikor végre megtaláltam az öcsémet, óvatosságra intettem, mert már kezdtem én is úgy látni, hogy veszélyessé válhat a helyzet. Azután hazautaztam Veszprémbe.

Otthon rövid beszámolót tartottam az erdélyi élményeimről, aztán bementem az egyetemre megkeresni Katit, aki akkor végezte az ötödévet. Ott alig lézengett valaki, azok is úgy néztek rám, mint aki a holdról jöttem:

140