Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Ismét az egyetemen

különféle szemcsenagyságú rézporokat. Pár év múlva itt dolgoztam és az üzemi gyakorlaton szerzett tapasztalataimnak és kapcsolataimnak hasznát vettem.

Fővárosi tartózkodásom alkalmat kínált egy nyolcvanperces bosz- szankodásra a Népstadionban. Itt kaptam ízelítőt Herrera mester találmányából, a totális antifutballból. Az olasz válogatott nyolcvan percen keresztül eredményesen bekkelt a mieink ellen. Az „előretolt csatáraik" sem távolodtak el harminc méternél messzebb a saját kapujuktól. Egyszer az egyik védőnk haza akart adni egy labdát, hátha akkor pár méterrel előrébb merészkednek. A labda kiment az alapvonalunkon. Megállt a játék, nem akartak még szögletrúgáshoz se előre jönni. A végén mégis nagy nehezen rúgtak a mieink két gólt.

Tanulás, sakk és szerelem között még a politikára is figyelni, kicsit sok lett volna. A Szabad Nép-félórákon ugyan tágították az agyunkat, de nem sokat ártottak vele nekünk. Azért néha beszélgettem a politikáról. Egyszer például Dezső bátyámmal az utcán. Én kritizáltam bizonyos dolgokat, ő védte. Egyszer csak feltűnt, hogy valaki a falhoz lapulva hallgatózik. Mackó bácsi nagyon megijedt. Nem értettem, hogy miért, nekem több okom lett volna az ijedségre, hiszen ő semmi rosszat nem szólt, s különben is párttag volt. Csakhogy, mondta: „Most éppen a pártba befurakodott ellenségeket keresik." Évek óta folyt a párton belüli kötélhúzás. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Igaz, hogy Nagy Imre emberségesebb, de ő is csak azt teheti, amit Moszkva eltűr, gondoltam. 1955-ben újra a Rákosi, Gerő, Révai, Farkas, Péter féle csatársor támadott. Rajk Lászlót, aki testvérének köszönhetően megúszta a nyilasok kötelét, már korábban felakasztották, Kádár Jánost becsukták. Most Nagy Imrét állították félre. Vele egyelőre be kellett érniük ennyivel, mert akkor még volt a Kremlben támogatója. Nem vettem észre, hogy itt hatalmi harcnál többről van szó, érik a forradalom. Mentségemre szolgáljon, hogy ami egy év múlva történt, arra a világ sem számított.

1955-ben nem osztottak diplomát az egyetemünkön. Most rajtunk lett volna a sor, de éppen számunkra emelték fel a mérnökképzés idejét négyről öt évre. A kilencedik félévben még voltak előadások és laborgyakorlatok, de már nagyrészt a végszigorlatra készültünk. Megkaptuk a diplomamunkánk témáját is. Ahhoz is lehetett irodalmat gyűjteni.

Sakkban már a Megyei Bajnokságon is kemény küzdelem és négyes holtverseny alakult ki, akik közül a Berger-Sonneborg-számítás alapján hárman jutottunk az elődöntőbe.

132