Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Katonásdi

Zászlóaljparancsnokunk egy cingár kis százados, aki mélyen meg volt győződve saját fontosságáról, és életcéljának tekintette, hogy a hatalmát mi is megérezzük. Egész idő alatt rekkenő hőség volt, a zubbonyunkon az izzadságtól kivirágzott a só. Egyetlen éjszaka volt felhőszakadás, de akkor riadót rendelt el. Teljes felszereléssel órákig álltunk a zuhogó esőben. Utána fegyver, és felszerelés-ellenőrzés. A legénységi latrina a táboron kívül egy árok volt, előtte egy korlát, amibe kapaszkodni lehetett. Ha kidőlt volna, mindannyian hanyatt esünk a fekáli- ába. Mellette a tiszti illemhely zárt kis bódé. Egyszer egy egyetemista egy tartalékos mellett kuporgott, s az kérdezte:- Hogy ízlik a katonaélet?"- Kibírható, az ételre nem panaszkodhatunk, csak ez a szúnyogcsődör ne ugrálna állandóan."

A „szúnyogcsődör" százados elvtárs pedig a budin ülve meghallotta és magára ismert. Szegény kollégánk alig ért vissza a körletbe, már vitte is az őrség a fogdába. Szerencsére, voltak cezarománia-men- tes tisztjeink is. A századparancsnokunk a tanszékről jött. Egyik este a parancsnoki sátorban velem sakkozott, amikor bejött egy idegen tiszt, és mutatott egy ködgyertyához való gyújtócseresznyét (olyan mint egy óriási gyufafej). „Nézd mit találtam, meggyújtsam?A parancsnokomnak éppen elég gondja volt a sakktáblán, nem felelt. Nekem ugyan voltak aggályaim, mert a sátorban a másnapi gyakorlathoz előkészítve robbanószerek voltak, de tisztek között nem volt hozzászólási jogom. Kilépett a sátor elé, meggyújtotta, és vaktában eldobta. Oda se nézve visszament a sátorba. Az égő gyújtócseresznye egy lebontott sátor száraz levelekkel telt helyére esett. Én még visszanéztem, észrevettem, és kiáltottam, hogy tűz van. A szomszéd sátorból ketten kiugrottak, s a már derékig erő lángokat csizmával, gyalogsági ásóval szerencsésen eloltottuk. Sajnos, a táborügyeletes tiszt észrevette és riadóztatta az egész ezredet. Özönlöttek fel a tábori mozielőadásról. Mi hárman ott álltunk, mint akik jól végeztük a dolgunkat. „Ott találnak vizet, hozzák!" Kiszaladt a számon, hogy már nem ég..„Ne pofázzon, hozza a vizet!" Hát nem pofáztam, de vizet sem hoztam. Vigyen magának, ha szereti a semmit oltani. Tettem egy kört arra, amerre mutatta, és elmentem lefeküdni a sátramba. Gondoltam, a sötétben úgysem ismerhetett fel. Igazam lett, a másnapi vizsgálatnál engem ki sem hallgattak. Az ezred viszont egy órán keresztül oltotta a nem létező tüzet.

Esténként a „Csápájev tábori híradóban" a helsinki olimpia közvetítését hallgattuk. Köszönjük a sportolóinknak a tizenhat aranyérmet,

121