Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)
Állami szervek, hatóságok megtorló intézkedéseinek irataiból
ÁLLAMI SZERVEK, HATÓSÁGOK MEGTORLÓ INTÉZKEDÉSEINEK IRATAIBÓL túl <együtt> Szalczer Józsefre esett. Ennek következtében orrsérülést is szenvedett. Ezt követően [...] a csoport a községi tanácsháza épületébe ment, ott ugyancsak feltörték a szekrényeket. A begyűjtési és egyéb iratokat az időközben ugyancsak bevert ablakon keresztül az utcára szórták és ott elégették. [...] 1956. október 26-án, amikor a tüntető csoport Tés községbe érkezett, a tanácsházához rontott be Berki Géza Varga Istvánnal és Hajnal Ferenccel.'16 Ekkor Berki Géza a községi tanács irodájában elhelyezett mikrofonhoz lépett, és a kezében lévő, 21 pontból álló követeléseket olvasott be. A követelések közt szerepelt [a] szovjet csapatok kivonása, semleges Magyarországot, [a] begyűjtés eltörlése stb. Felolvasását azzal fejezte be, hogy a követelés a „nép” követelése, azt minden becsületes magyar ember támogassa, „mert most van itt az ideje annak, hogy követelhessünk”. Ezt követően Berki Géza felszólította a községi tanács végrehajtóbizottságiagának] elnökét, valamint a tanácsi dolgozók közül azokat, akik kommunisták voltak, hogy hagyják el a tanácsháza helyiségét és oda többé vissza se jöjjenek. [...] A Bakonycsemyéről tehergépkocsival Tésre érkező tüntető csoport egyik hangadója Tóth József volt. Amikor Tés községbe érkezett, a tanácsháza előtt találkozott Bognár Márton begyűjtési megbízottal. Tóth Már korábbról ismerte Bognár Mártont, még abból az időből, amikor mint rendőr, körzeti megbízott szolgálatot teljesített Tés községben.66 67 Tóth József, Kázik nevű társával megra- gadtá<k> Bognár Mártont, miközben Tóth azt a kijelentést tette, hogy itt a begyűjtési megbízott, ezt elvisszük és felakasszuk.68 69 Bognárt a tanácsházára vitték, majd ott követelték a begyűjtési iratokat. Mielőtt azonban Bognár Márton a begyűjtési iratokat a csoport rendelkezésére bocsájtotta volna, Tóth József - helyi ismereteinek következtében - társainak megmutatta azt a szekrényt, ahol a begyűjtési iratokat tartották. Azt - [a] szekrényt - feltörték, s a begyűjtési iratokat az ablakon keresztül az utcára szórták, ahol elégették. 69 Bognár Mártont Tóth József azért nem hurcolta magával, mert a csoportban egy ismeretlen személy megtiltotta, hogy Tóth József a begyűjtési megbízottat magával elhurcolja. A begyűjtési iratokkal együtt a tanácsházán lévő politikai könyveket és egyéb iratokat ugyancsak kiszórták és elégették. [...] [A] fenti időpontban a Bakonycsemyéről kiinduló ellenforradalmi csoportnak egyik tagja volt Báles Miklós is.70 Mielőtt Bakonycsemyéről Tés községbe 66 Berki Géza tési lakos földműves volt, a másik két személyről nem szól többet az irat. 67 Tóth József bányász 1956 szeptemberéig a rendőrségnél szolgált. 68 Felakasszuk: helyesen: felakasztjuk. A köznyelvitől eltérő igeragozás esete („szuk-szükölés”). 69 Helyesen: a csoportból. 70 Báles Miklós bakonycsemyei lakos bányász volt. 91