Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)
Későbbi visszaemlékezések
Későbbi visszaemlékezések tény az, hogy végül is Kelenföldön úgy határoztam, hogy Budapesten maradok és a felvonulást megnézem. Gondoltam, még akár az esti [vonattal], akár pedig másnap szerdán bármelyik vonattal elutazhatom. Tizenegyen szálltunk le Kelenföldön a vonatról, és az 1 -es autóbusszal a Gellért-szállóig tudtunk eljutni, ahonnét gyalog mentünk a Bem-szoborig. Ott meghallgattuk Veres Péter író előadását, majd a tömeggel átmentünk a Parlament elé. Tekintettel arra, hogy megegyezésünk szerint 8 órakor este a Keleti pályaudvaron találkozunk, 7 óra körül elhagyva a Parlament terét, a Keleti pályaudvarra mentünk. Különösképpen az izgatott, hogy a leszálltak között tanúlók is voltak. Szerencsére, mind a tizenegyen pontosan 8 óra után beérkeztünk a Keleti pályaudvarra, és 11 fős csoportjeggyel elindultunk hazafelé. Habár egyáltalán nem volt szándékomban - eredeti tervem szerint sem - hazajönni, azért volt szükséges a Keleti pályaudvaron vonatra szállnom, mert az ott levők közül senki sem akart hazajönni, különösen a tanulók azt kérték, hogy egy később induló vonattal jöjjünk haza. Csak úgy voltak hajlandók vonatra szállni, ha valamennyien fölszállunk és még mi szádunk föl először. Kelenföldön és addig is könyörögtek, hogy szálljunk le, de azt sem-miképpen nem akartuk. Úgy döntöttünk, hogy a tanulóknak mindenképpen azzal a vonattal kell hazajönniük. Én Kelenföldön már a vonat indulása után leszálltam, és leszálltak] még Barcsay [Tibor] és Kayos [Ágnes] kartársak is. Hangsúlyozni kívánom, senkire nem beszéltem rá, hogy leszálljon, és nyugodt lelkiismerettel csak azután szálltam le, hogy Dudás [István] kartárs vállalta azt, hogy hazajön a tanulókkal. Hangsúlyozni kívánom azt is, hogy fogalmunk sem volt arról, ami azok után bekövetkezett. Magam részéről az volt a véleményem, hogy a Parlament előtt stabilizálódott a helyzet azáltal, hogy egy felelős párt-, illetve állami funkcionárius szólni fog a tömeghez, megnyugtatja azokat. Kelenföldön az 1-es autóbuszra szálltunk fel ismét, mellyel a Hősök teréig tudtunk eljutni. A Hősök terén leszállva láttuk a hatalmas tömeget, melynek szólamai, a délutániaktól egészen eltérő jelszavai megleptek bennünket. Különösképpen, amikor a városból odaérkező tehergépkocsik utasai kiabálni kezdtek, hogy „a rádiónál lőnek!”, úgy határoztunk, hogy a legközelebbi ismerőshöz, a Mexikói úton lakó nagynénémhez megyünk azzal a szándékkal, hogy a reggeli vonattal hazajövünk. A hely annál inkább is jónak mutatkozott, mert onnét a Népstadion mögött könnyen megközelíthető és meglehetősen közel is van a Keleti pályaudvar. Most már én is határozottan úgy döntöttem, hogy feltétlenül hazautazom a családomhoz. A 23-án megerőltetett, amúgy is beteg lábam 24-ére teljesen kikészült. Alig voltam képes lábra állni. 24-én reggel a kartársak segítségével elhatározásunkhoz híven elindultunk az Egressy úton a Keleti pályaudvar felé. Azonban csak a Vorosilov út sarkáig értünk el, ahol a pályaudvarról jövő vasutascsoportból arról értesültünk, hogy hiába is fáradunk ki a pályaudvarra, nem indítanak vonatot. így kénytelenek voltunk visszatérni nagynénémhez és berendezkedni tartós maradásra. A Hungária úti kenyérgyárban vásároltunk fejenként egy 2 kilós kenyeret és a közértben 159
