Mordovin Maxim et al. (szerk.): Posztó Pápa piacán. Vándorkiállítás 2016 Katalógus (Veszprém-Pápa-Budapest, 2016)

Posztó Pápa piacán - I. Textilgyártás és textilkereskedelem a középkorban

1.2. Márkavédelem és hamisítás

Nyugat-Európa kiemelkedő textilipari központjai már elég korán szembesültek a gazdaságuk alapját jelentő minőségi posztó — ma divatos fogalmakkal élve — eredetmegjelölésének és minőségbiztosításának kérdésével. A minőségellenőrzés alapvetően annyit jelentett, hogy a háziipari keretekben működő kézművesek termékeit a városi hivatalnokok ellenőrizték. Az ellenőrzés szempontjai közül olyanok szerepeltek az első helyen, mint a méret (posztóvég megfelelő hossza és szélessége), a szálsűrűség és a szín. Ezek együttesen szavatolták az adott termék egységesen megfelelő minőségét.

A 12—13. századtól nyomon követhető gyakorlat az 1270-es évekre jutott el a hagyományos viaszpecsétektől az ólomplombák használatáig. Az áttérés nem egyszerre történt, így például Angliában még a 14. század első felében is viaszplombákkal találkozunk. Egy-egy posztóvégen a minőséget igazoló textilplombákból, más néven posztóbárcákból—a munkafázisoktól függően — akár tíz darab is lehetett. Ezeket mind a posztóvég speciálisan kialakított vastagabb szélére rögzítették.

A többféle plombaformából Magyarországon kétrészes darabok fordulnak elő. Ezek egyik része szegecses, míg a másik gyűrűszerű, lapos volt, s a kettőt egy keskeny szalag kapcsolta össze. A plombát úgy helyezték fel, hogy a szalagnál félbehajtották, a szegeccsel átütötték a posztót, majd a végén egy speciális fogóval a két részt összenyomták. A plombazáró fogó pofáinak belső felületére vésték azt a mintát, amivel a posztót jelölni akarták. Összenyomáskor ez a minta belenyomódott az ólomplomba puha felületébe. Az ábra lehetett egyszerűbb mesterjegy, mennyiséget vagy minőségi osztályt jelző szám, illetve a város, esetleg az ország címere. Ezekből a kereskedők és a távolabbi országok tájékozottabb vásárlói azonnal meg tudták állapítani a termék minőségét és származási helyét. Ha egy posztóvéget a piacon rőfönként árusítottak, akkor a vég felbontásakor a szélén lévő plombákat le kellett tépni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a plombák megléte igazolta a vég bontatlanságát. A letépett plombák egy részét félretették másodlagos felhasználás céljából, nyersanyagként, más részük pedig szétszóródott a piactéren: beletaposták a bolt padlójába, a piactér burkolatába, vagy egyszerűen kikerült a szemétre. Ezeket a szétszóródott darabokat találjuk meg a régészeti ásatások során.

A Magyar Királyságba irányuló textilimport számos kiindulópontja közül a középkor második felétől egyre jobban megnőtt Anglia jelentősége. A viszonylag olcsó, de ugyanakkor jó minőségű angliai posztó nagyon gyakran szerepel a vámnaplókban, s ismerünk több szigetországi plombát is.

13