Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
II. Rész. Történelmi olvasókönyv (Összeállította: Hudi József) - VII. Szovjet zászlók alatt (1945–1990)
TÖRTÉNELMI OLVASÓKÖNYV 10. Takácsi, 1948. június 6. A takácsi református presbiteri gyűlés állásfoglalása a pápai kollégium és az egyházi iskolák államosítása ügyében A magyarországi egyházak gazdasági, társadalmi, kulturális szerepkörét a demokratikus átalakulás, majd a szocialista rendszer kiépítése jegyében fokozatosan csökkentették, működésüket szigorú állami ellenőrzés alá helyezték. 1945-ben a földreform, 1948-ban az iskolák államosítása, 1951-ben a református teológiai akadémiák összevonása a református egyházat is meggyengítette. Az ősi pápai kollégium főiskoláját 1951-ben szüntették meg, gimnáziumát 1952-ben államosították 1948-ban a takácsi református iskola államosításávával a református gyülekezetnek megszűnt a közösségi találkozóhelye. Az énekkari és gyermekmissziói összejövetelek, bibliaórák tartására a lelkész a saját lakásának középső szobáját és a vendéghálót ajánlotta fel.902 Jegyzőkönyv. Felvétetett Takácsin 1948. június hó 6-án tartott rendes presbiteri gyűlésen. Jelen vannak: [Szíjj József] lelkész elnökletével Kovács Zsigmond gondnok, Balogh Gyula, Zsirai Sándor, Böröczky Kálmán, Murai Sándor, Pintér József, Kerekes Károly, Balogh Károly, Nagy Elek, Nagy Jenő, Győrfly Sándor, Takács Sándor presbiterek, Csákváry Jenő presbitériumi jegyző. Lelkész elnök imával, bibliaolvasással nyitja meg a gyűlést. Üdvözli a megjelenteket, s megállapítja, hogy az törvényszerűen hivatott össze, a presbiterek kellő számban megjelentek, így a gyűlés határozatképes. 1. ) Lelkész elnök ismerteti a presbitériummal a pápai főiskola 1402 diákjának azon állásfoglalását, mely szerint határozottan kívánják, hogy a főiskola minden tagozata továbbra is az egyházkerület fennhatósága alatt maradjon, s így folytassa tovább is áldásos működését. [Határozat:] Presbitérium a tanuló ifjúság állásfoglalásához szíwel-lélekkel csatlakozik, s kéri az Egyetemes Konventet, Győry Elemér püspök urat, a főiskola igazgatóját, hogy minden lehetőt elkövetni méltóztassanak a tekintetben, hogy az ősi főiskola továbbra is teljes egészében, minden tagozatával megmaradjon egyházunk s Isten dicsőségének szolgálatában. A négyszáz esztendős múlt minden áldozata, szenvedése, könnye és imádsága a bátor kiállást követeli tőlünk anyaiskolánk megmentéséért. 2. ) Olvastatott, megtárgyaltatott a Zsinati Tanács 106/1948. sz. tájékoztató körlevele, melyből világossá lett a presbitérium előtt a jelenlegi kormány azon szándéka, hogy az összes egyházi iskolákat minden körülmények között államosítani fogja július elsejével, néhány történelmi múltú kollégium kivételével. [Határozat:] Presbitérium átérzi a zsinat és Zsinati Tanács roppant felelősségét, melyet magára vesz, amikor a szőnyegen lévő kérdésekben végérvényesen dönt. Éppen ezért kéri buzgó könyörgésben az Egyház Urát, hogy világosítsa meg szent leikével a zsinati atyák elméjét, hogy döntésüket úgy hozhassák meg, hogy abból Isten nevére dicsőség, anyaszentegyházunkra áldás háramolj ék. Kéri az atyákat, hogy úgy harcoljanak a lélek kardjával, hogy az ősök négyszáz esztendős ránk hagyott örökségét lehetőleg megmenteni iparkodjanak. Ha az iskolák, s velük összeépített tanítói 902 DREL III. 66. Református tanácsülési jegyzőkönyv, 1949. augusztus 28. 412