Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
II. Rész. Történelmi olvasókönyv (Összeállította: Hudi József) - VIII. A község a rendszerváltozás utáni évtizedekben (1990–2014)
TÖRTÉNELMI OLVASÓKÖNYV Az iskola újjászervezését Gyimóti Lászlóné megbízott igazgatóként végezte mindaddig, amíg az új igazgatót 1991. július 1-vel meg nem választották. Vadas Ottó igazgató 1991 szeptemberében 93 tanulóval, 14 pedagógussal kezdte az első tanévet. A kis létszám miatt kérdéses volt, hogy az önkormányzat képes lesz-e fenntartani az intézményt. Az új igazgató, Németh István (1994-1996) szembesült a kilátástalan helyzettel: a gyermeklétszám drasztikus csökkenése miatt 1996 őszétől a felsőtagozatos tanulókat (14 főt) a pápai Munkácsy Mihály Általános Iskolába járatták. Ezt követően a szülők részben a vaszari iskolába, részben a pápai iskolák valamelyikébe vitték gyermekeiket. Később az alsótagozat is megszűnt. Az iskola újjászervezése lényegében lehetetlenné tette az egyházak természetbeni kárpótlását (1991-1993), ami az önkormányzat és egyházi elöljárók közt konfliktust gerjesztett. Ezzel párhuzamosan zajlott a földingatlanok privatizálása, melyet az 1992. augusztus végén alakult Takácsi Földrendező Bizottság irányított. A privatizáció, a vaszari termelőszövetkezet felbomlása az egyéni gazdálkodás új lehetőségét teremtette meg, melyet a kevés földterület, a tőkehiány, infláció, gazdasági felszerelések hiánya akadályozott. A rendszerváltás előkészítésében, az önállósult község kulturális életében fontos szerepet játszott a Takácsi Alkotó Közösség Egyesület (1989), amely 1990 szeptemberétől Takácsi Krónika néven újságot is indított, amelyben rendszeresen tájékoztatáák a lakosokat a közérdekű eseményekről. A kezdeményezésükre létesített „A Takácsi iskoláért és Tanulókért" Alapítvány az iskolaszervezést is támogatta. Jelenleg Kenderszer Egyesület néven működik A rendszerváltás után az új gazdasági-társadalmi viszonyok közepette az egyházak is keresték helyüket. A szocializmus egyházellenes ténykedését követően az emberek megnyerése, vallásos kötődéseinek helyreállítása nem kis feladatot jelentett és jelent. A református egyház a helyben lakó lelkészek: Szalayné Gubricza Emese, majd Dudinszki Éva irányításával a falu közéletében is éreztette, érezteti hatását. Hagyományosan jó az együttműködés a református és az evangélikus gyülekezet között; az újabban szintén helyben lakó evangélikus lelkész, Tóth Károly István fiatalos lendülettel végezte munkáját. 2013-2014-ben az evangélikus templomot is felújíttatta. 2014 nyarától Sopronban szolgál, utóda Németh Katalin lett. A katolikus hitéletfenntartása továbbra is a vaszari plébános feladata. Az átmeneti periódust dr. Mail József (1991-1992) és Fodor Balázs (1992-1995) működése jelentette, akiket Masszi Béla (1995-2014) váltott fel. Mindnyájuknak sikerült a hitélet folyamatosságát fenntartaniuk, Masszi Béla múlhatatlan érdeme a vaszari és a takácsi templom külső-belső renoválása 2014-től, Masszi váratlan halála óta Dióssy Iván plébános vezeti az egyházközség életét. Takácsijövője népességmegtartó képességétőlfügg: ha sikerül kihasználni a falusi turizmusban rejlő lehetőségeket, új munkahelyeket teremteni, a fiatalságot megtartani, a község demográfiai-gazdasági hanyatlása is megállítható. 459