Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)

II. Rész. Történelmi olvasókönyv (Összeállította: Hudi József) - VI. A község a Horthy-rendszer éveiben (1920–1945)

TÖRTÉNELMI OLVASÓKÖNYV 5. Tanító, mint karnagy ismertette a M. D. E. O, Sz.861 új alapszabályát. A közgyű­lés az új alapszabályt elfogadta. 6. Tanító jelenti, hogy a vármegyei dalos kerületek megalakultak. Tudomásul. 7. Tanító jelenti, hogy az évi tagdíj 4 P, mit a szövetségnek fizetni kell. Befize­tendő. 8. Tanító jelenti, hogy a harmonium javítását vagy kicserélését meg kell tenni. A közgyűlés megbízza a karnagyot, hogy ez irányban a lépéseket tegye meg. 9. Új tagok felvétele. Örömmel tudomásul szolgál. 10. Az énekkarnak a tagok között kihelyezett kölcsönök tárgyalása. A kölcsönök 1937. szept. 1-ig befizetendők. 11. Benedek János pénztáros lemondott. A közgyűlés őszintén sajnálja a hű mun­kás távozását. Pénztárosnak egyhangúlag Takács István urat választja meg. 12. Kölcsönadás. A jövőben csak az új választmány jóváhagyása után adható kölcsön. 13. Iskola tisztogatási díj megállapítása. Iskola tisztogatásra a közgyűlés 5 P-t sza­vaz meg egy évre, mely összeg mindig év végén fizetendő ki. 14. Takács István pénztáros úr a közgyűlés előtt átvette az énekkar értékeit és 114 P 57 fillér készpénzt. Más tárgy nem lévén a gyűlés véget ért. Kmf. [Aláírások.] FORRÁS: OREL 111. 66. A Takácsi Református Énekkar közgyűlési jegyzőkönyve, 1937. január 11. 11. Takácsi, 1938. november-1940 Balogh Sándor takácsi gazda feljegyzése a Felvidék visszacsatolásáról és egyéb fontos eseményekről Jegyzés. 1938. nov. 2-án volt megegyezés Magyarország részére. Nov. 5-től 10-ig vonultak be a városokba és községekbe a katonák. Nov. 11-én vonult be Kassára Horthy kormányzó úr és ezzel az ünnepéllyel lett átvéve Észak-Felvidék. Jegyzés. Franciaországban kísérletek folytak a száj- és körömfájásnak élesztővel való gyógyításával és a gyors gyógyításnak ez a módja jól bevált. A megbetegedett állatok reggel és este negyed kiló friss élesztőt kaptak egy liter langyos vízben oldva, vagy pedig 50 gramfm] száraz élesztőt 15 gram[m] cukorral, esetleg 30 gram[m] méz­zel egy liter langyos vízben feloldották és ezt a folyadékot melegen itatták a beteg állattal. Ezzel a szerrel kezelt állat legfeljebb négy napig volt beteg és nem csökkent a tejtermelése sem. 1939 őszén adtam fémek [férjhez] Gizi leányomat Újfalura. Kapott 2 darab marhát és egy szobabútort felszerelve és konyha berendezést. Jegyzet. 1940-ben olyan nagy tél volt, hogy 1870-ben volt ilyen idő; a régi fel­jegyzésből állapították meg. FORRÁS: A Balogh család számadáskönyve 1866-1947. 861 Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége 390

Next

/
Oldalképek
Tartalom