Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — 111. A népi műveltség jellemzői (5. Lackovits Emőke) A nagy legátusok a 7-8. osztályban tanuló gimnazisták voltak, a Kollégium követeiként mentek ők is a falvakba. Általában minden nagylegátusnak volt egy kislegá- tusa. Takácsiba mindig karácsony másnapján érkeztek. Ilyenkor ők vezették le az egész istentiszteletet. Később ennek az alkalomnak a perselypénzét meg is kapta a legátus szolgálatáért. Ma a presbitérium által megszabott összeget kapnak. Mindig a lelkipásztornál ebédeltek a nagylegátusok, a kislegátusokat pedig a tanítóéknál, majd a felekezeti iskolák megszűntével a gondnokéknál látták vendégül. Ez a rend az egyház rendelkezésének felelt meg. A legációval azonban időnként az örömön túl megpróbáltatás, fáradság is együtt járt.290 Míg a nagy legátusokat lovaskocsival vitték, addig a kislegátusok mindenhova gyalog mentek. A legációknak körzetei voltak: egyes, amikor egyetlen gyülekezet alkotott egy legációt. Ezen kívül voltak kettes, hármas, négyes, ötös, hatos, hetes, sőt nyolcas legációk is, ámde ezeket elsősorban húsvétkor fogták egybe, karácsonykor, pünkösdkor különválasztották ezeket a gyülekezeteket is.291 A nagylegátusok a prédikációt a hitoktatótól kapták meg, amit meg kellett tanulniuk, csak az imádságot olvashatták. Az ünnep előtt főpróbát is tartottak a pápai templom szószékén. A legátus a Kollégiumot képviselte ezeken az alkalmakon, viselkedésével, felkészültségével az intézmény támogatásához is hozzájárult. Az evangélikusokhoz a leányegyházi időszakban nem érkezett legátus, később azonban rendszeresen fogadtak. December 27-én, Szent János napján Takácsiban nem volt borszentelés, csak Vasza- ron, viszont a plébános a Gyula-hegyben lévő katolikusok szőlejében is megszentelte a bort. December 28-án a betlehemi gyermekgyilkosságra emlékeztető aprószentek napján a legidősebb adatszolgáltatóm, Fellner Károly emlékezett a korbácsolásra, amely gonoszűző, egészségmegőrző varázslás volt és az 5. századtól ismerték, all. században már hazánkban is gyakorolták. A középkori egyház a frissen vágott vesszőket, mint zsengéket megáldotta, így kerültek bele a szokáscselekménybe. Szilveszterkor minden felekezetnél hálaadás volt a templomban. Egy újabb keletű szokás szerint ezután a református közösség presbiterei betértek a lelkészhez, bort, süteményt vittek, amit közösen elfogyasztottak, elbeszélgettek, megemlékezve az előző esztendőkben elhunyt presbiterekről. Vizsgált korszakunkban ilyenkor több helyen bált szerveztek és hajnalban szerenádot adtak a lányoknak. A bálban csárdást és keringőt táncoltak. Egy pápai tánctanár kijárt Takácsiba is és a kultúrházban tanította a fiataloknak a modem táncokat, valamint a viselkedés illemszabályait. Ezért fizetni kellett, a szegényebbek ezért ide nem jutottak be, azonban az ablakon keresztül ellesték a tanulni valót, valamint a résztvevőktől ugyancsak elsajátították a táncokat. Újévkor a tejbegyűjtőt vezető Réti Gyula által tanított színdarabot adtak elő a fiatalok, amelynek bevételéből szervezték meg az újévi bált. Újesztendö napján mindhárom felekezet a templomban kezdte meg az újévet. Vízkereszt (január 6.) a római katolikusoknál a vízszentelés napja, amikor a templomban megszentelt vízből, a népi vallásosságnak e fő szentelményéből igyekezett mindenki hazavinni, amiből jutott a falon lévő szenteltvíz-tartókba, de eltettek belőle szükség esetére (betegség, haláleset). Amikor beteg volt a háznál, akkor a tűzhelyből 290 ÓLÉ 2004. 159. 251 ÓLÉ 2004. 157. 149
