Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK —1)1. A népi műveltség jellemzői (S. Lackavits Emőke) tenek. Gondosan megmunkáltak, döntően téglatest formájúak, közülük néhány a ravatalozó előtti téren kapott helyet. Az alattuk nyugvóknak hozzátartozói már nem élnek a faluban, a sírok rendben tartása megoldatlanná lett, a sírjel és vele a nevet egykor viselő emléke pedig így lett megőrizhető. Ámde ezek a síijelek a szocializmusban felszámolt ótemetőből származnak, amelyeket hiánytalanul nem sikerült megmentenie azoknak a gondos személyeknek, akiknek sikerült legalább ennyinek a pusztulását megakadályozniuk. A temetőben a sírok gondozásához hozzátartozott a virágok ültetése. Igyekeztek rózsaszín, bordó pünkösdi rózsát, krizantént, őszirózsát, fátyolvirágot, muskátlit, verbénát ültetni, de előfordult, hogy fenyő került az elhunyt fölé. Szívesen ültették még sírokra a májusban, júniusban fehéret virágzó fútónövényt, az erdőgyöngyét. Általában mindenki igyekezett évente legalább egyszer rendbe tenni hozzátartozói sírját. Amennyiben nem lakott már a faluban, fizetett valakinek ennek elvégzéséért. A temető füvét a sírásók kaszálták, amelyet az állataiknak vittek haza. A halálesetekkel új helyzetbe kerültek a családok, ugyanis a hátrahagyott javak az örökösök között osztódtak, őket illették. Amikor végrendelkezett a távozásra készülő, akkor az abban foglaltak szerint cselekedtek utódai, ám előfordult, hogy az örökhagyó rendelkezéseit nem fogadták el az örökösök, ezekben az esetekben a törvényt hívták segítségül és ilyenkor a bíróságnak kellett igazságot tennie. Több esetben az örökhagyó osztálylevélben rögzítette az örökösökre hagyott ingó és ingatlan javait, amelyeket ők még életében elfogadva, halálát követően annak értelmében osztozkodtak. Mindig gondot fordítottak arra, hogy az özvegy ne szenvedjen anyagi hiányt házastársa elveszítésével, mind a lakhatása, mind az ellátása biztosított legyen. Figyelmet fordítottak az árvákra is, hiszen nagykorúságukig gyámjuk őrizte örökségüket és gondoskodott annak maradéktalan átadásáról. Szükség esetén a törvény lépett közbe ennek biztosítására. A fogyatékkal élő személy javaira ugyancsak gondot fordított a hatóság, akár gyámot is kirendelve mellé, nehogy jogai csorbuljanak. A levéltári anyag valamennyi esetre megőrzött példát a XIX. század elejétől végéig, sőt, a XX. századból szintén ismert a halálesettel bekövetkező osztozkodás. Mindezen végrendeletekről annyit érdemes még megjegyezni, hogy választékos, szép magyarsággal íródtak és árnyaltan fogalmazták meg bennük mondanivalójukat. Nyilvánvalóan volt egy formája ezeknek, amelyhez alkalmazkodtak, mégis a bevezetőjükből az örökhagyók hite, helyzetük elfogadása, a változtathatatlanba való beletörődés tükröződik. A végrendeletben a végrendelkező azt is kinyilvánította, hogy ép elmével cselekszik, hogy döntése jogilag megtámadhatatlan legyen. Azokban az esetekben, ha sok volt az örökös, vagy ha nem a faluban éltek és az osztozkodással elaprózódott volna a birtok, megoldhatatlanná válva művelése, akkor az eladás mellett döntöttek. Ezt tették 1737-ben a Vas megyében élő Tatai família leszármazottai is nemesi kúriájukkal, házhelyükkel, szántóval, legelővel, halászó hely- lyel, majd az érte kapott összeget osztották el a testvérek egymás között272 1824-ben egy végrendelet és annak végrehajtása ügyében folytattak eljárást az örökösök, az elhunyt első házasságából származó utódai és a második feleség közötti megegyezés érdekében. Ns. Horváth Ferenc betegsége elhatalmasodása miatt, de még 272 VeML IV. 1. b. 56/1808. (XII. 12.)közgy. sz.: A takácsi evangélikusok és reformátusok viszályának ügye (1806-1808). 141
