Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK— III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) Természetesen a szerényebb kelengye gyakoribb volt. Molnár Eszter 6 vászonlepedőt, 4 mintás, csipkés abroszt, 2 rózsaszín, 2 kék dunyhahuzatot, 6 vászon, 6 damaszt törölközőt, 4 nagy párnát, 2 dunyhát, szakasztó ruhákat és szakajtókat vitt hozományként házasságába. Tulajdonképpen elmondható a hozományról, hogy az a család egész életére szóló együttes volt, amelyet egy korosztálynak feltétlenül, de gyakorta nem csupán egy, hanem legalább két nemzedék számára állítottak össze. Az új család életének elindításához nyújtottak mindezek pótolhatatlan segítséget. Lakodalom előtt egy héttel a rokon asszonyok összegyűltek a lányos háznál és levestésztát készítettek. Három-négy nappal a lakodalom előtt a meghívottak élve vitték a lakodalmas házhoz a tyúkokat, amelyeket itt egy ólba zártak. Amikor ezeket levágták, ismét összegyűltek a rokon asszonyok és együtt tisztították meg a levesbe való jószágot, valamint a zöldséget. A lakodalom napjára mindennek készen kellett lennie. A meghívottak mindig hozzájárultak valami élelemmel is a vendégek ellátásához. Ki élelem alapanyaggal, ki kész süteménnyel szolgálta meg meghívását a jeles alkalomra. A lakodalmi vacsorát többnyire főző asszonyok, a lakodalmi szakácsnék készítették el, akik felekezetiül függetlenül bárhova elmentek. Szolgálatukért fizetség járt. Kiválóan értettek valamennyien a különféle ételek elkészítéséhez, a hozzájuk szükséges mennyiségek meghatározásához. Ilyen szakácsasszonyok voltak Kiss Jóskáné, Kiss Laciné, Körmendi Lina, Szakács Sándomé Benedek Irén, Győri Sándomé Vági Irén, Győri Mári. Az esküvőkre általában délután került sor. Több helyen ezért az esküvő napján uzsonna előzte meg az esketés polgári és egyházi szertartását, amelyet többnyire a lányos háznál költöttek el, innen indultak azután a fiatalok és a násznép első útjukra, a községházára. Ez volt az első állomásjelesen a polgári házasságkötés a jegyző előtt. Ezt követően mentek a templomba, ahol az adott felekezethez tartozó házasulandók meghatározott szertartás keretében esküt tettek és áldásban részesültek. Előfordult, hogy a szombati esküvőt pénteki polgári házasságkötés előzte meg. Az esküvőknek kialakult, a közösség által elfogadott és gyakorolt rendje volt, amelyhez a hagyománynak megfelelően felálló esküvői menet is hozzátartozott, amelynek korábbi jellemzői közül az 1940-es években már nem volt valamennyi megtalálható. A menet élén a kérőember haladt, őt követte a fiatal pár. A legfontosabb tisztségek a kérőé, a násznagyoké és a vőfélyé/vőfélyeké voltak. A kérő kikérte szüleitől a lányt, a násznagyok tanúskodtak, a vőfély pedig a lakodalom hibátlan lebonyolításának volt felelőse. Helyenként az ő tiszte volt az egyes étkek bevitele és asztalra tétele, valamint verses kínálása egyaránt. A násznagy szerepére többnyire a keresztapát kérték fel, „ megtisztelték vele ” őt. A vőfélyek a vőlegény testvérei, unokatestvérei, barátai közül kerültek ki. Ugyanígy a koszorúslányok is, ők pedig a menyasszony részéről. Ahol már kérőember nem szerepelt, ott a menet élén a két násznagy haladt, majd az ifjú pár következett, mégpedig a menyasszony a vőlegény testvérével vagy egy férfi rokonával, majd a vőlegény egy női rokonnal, többnyire nagybátyja feleségével, utánuk pedig a násznép haladt. Egy másik felállás szerint elől ment a két násznagy a feleségével, utánuk a menyasszony az első vőféllyel, az első koszorúslány pedig a vőlegénnyel, ezután következett a násznép. 128
