Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)

I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői

TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (5. Lackovits Emőke)

A napi ételkészítésnek és étkezésnek a tej és a tejhaszon (túró, tejföl, vaj) egyaránt alapanyaga és fontos része volt. A fejést a család női tagjai végezték, de a tejből a tejhaszon nyerése ugyancsak az egyik feladatuknak számított, sőt, a fölösleges meny- nyiség értékesítése szintén, amint azt már részleteztük.

Az étkezés mindig az asztalnál, a lakóház kultikus részében történt. Ez volt az az alkalom, amikor a család minden tagja naponta legalább egyszer együtt leült ide. Természetesen a nagy munkák idején ez csak a vacsoránál volt lehetséges, azonban ünnepnapokon az ebéd valóságos kultikus cselekménynek mondható.

A főzéssel kapcsolatos apróbb teendőket az anya rábízta leánygyermekére. Azonban akadt olyan család is, ahol a cseperedő leánykának a kenyérsütésnél is segítenie kellett. Előfordult (például Szabó Sándoréknál), hogy az anya, Szabóné Molnár Eszter, megdagasztotta a tésztát, 11 esztendős Ilona lánya pedig egyedül elkészítette belőle a buktát. A családokban a fiúk többnyire a fa és a víz bevitelét végezték el. A mosogatás a lányok és ahol foglalkoztatták, ott a háztartásban alkalmazott cselédlány feladatai közé tartozott.

Az egyik legfontosabb női munkának a kenyérsütést tartották, amelyre hetente, de legalább tíznaponta sort kerítettek. Ahol nagy volt a család vagy több alkalmazottat is étkeztettek, ott bizony a heti 9-10 kenyér elfogyott. A kenyérsütés előkészületeinek egyik első állomásaként a sütést megelőző estén a kovászkeverő fával, meleg víz hozzáadásával a száraz kovászt bekeverték, amit kevés liszttel a dagasztóteknőben lévő másodliszt vagy kenyérliszt, helyenként rozsliszt közepébe öntöttek és reggelig letakarva hagyták. A kenyerek számától függött a liszt mennyisége, általában egy szakaj- tónyi liszt egy kenyérnek felelt meg. Az esti kovászból másnap mindig eltettek annyit, hogy legyen kovászuk a következő sütéshez is. Kora reggel, többnyire már hajnali 4— 5 órakor, liszttel, sóval és meleg vízzel dagasztották meg a tésztát, addig dolgozva, amíg el nem vált a kezüktől. Vászon szakasztóruhával bélelt, lisztezett zsomporokba szakasztották ki az egy-egy kenyérnek való tésztát, letakarva kelni hagyták. Ez alatt az idő alatt fűtötték be ágfával, kukoricaszárral a kemencét. Több helyen így hasznosították az állatok által lerágott „száríziket” (szármaradvány), amivel könnyen lángot lehetett lobbantam. Egy nagyobb tűztérben 16 kévét tüzeltek el. Amikor a szénvonót meghúzták a kemence fenekén és az szikrázott, akkor volt jó a hőmérséklete. A parazsat szétterítették, hogy az egész kemence egyenletesen átmelegedjen a sütéshez. A kenyértésztából először egy darabot kiszakítva, kinyújtva betették a sütőtérbe, ha rózsaszínűre megsült, be lehetett vetni a kenyereket, amelyeket lisztezett sütőlapátra téve, vízzel megsimítva helyeztek el. A vizezést megismételték egy óra elteltével, hogy fényes legyen a kenyér héja. Általában két óra kellett a süléshez. A kész kenyereket felső részükkel lefordítva, az ágyra terített sütőabroszon hagyták kihűlni, majd a kamrában a kenyértartó polcokra helyezték. Télen a fűtetlen első szobában tárolták a kenyeret. A sütésnél használt eszközöket elmosták, rendbe tették és helyre rakták valamennyit. Megjegyzendő, hogy kenyérsütő kemence nemcsak a házban, hanem, amint jeleztük, az udvaron is állt, ugyanis ahol nem volt már helye bent, ott az udvarra építették meg.

A másik alapvető fontosságú női tevékenység a mosás, a családtagok ruházatának, az ágy-és asztalneműnek tisztán tartása volt. A vászon holmit hamulúggal mosták ki. A hamut összegyűjtötték, egy 50-60 literes horganyzott fazékban, esővízzel leforrázták és 2—3 napig állni hagyták. Ezzel a lúggal áztatták ki az összes vászon neműt,

118