Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)

Függelék

1 Ejtőernyős századparancsnokká történő kinevezése - egy fennmaradt terve­zet szerint - ekkorra tehető.12 1938-ban, a formálódó ejtőernyős kísérleti keret parancsnokává nevezték ki. A kezdeti nehézségek ellenére Bertalan Árpád százados vezetésével sok­oldalú (robbantó, személygépkocsi- és teherautó, mozdonyvezető) kikép­zésben részesültek a keret tagjai. Személyesen válogatta ki a mintegy 30 főt, melyekkel megkezdődött a magyar katonai ejtőernyőzés alapjainak lerakása. Személyes példamutatására és bátorságára jellemző volt az is, hogy a Hehs Ákos által tervezett, magyar gyártású ejtőernyőt saját maga próbálta ki. „Kezdtük megszeretni parancsnokunkat. Kemény, katonás ember volt, de emellett víg kedélyű és igen jó bajtársat ismertünk meg benne. Megnyerő egyénisége és szinte atyai gondoskodása lassan feloldotta bennünk azt a visszataszító érzést, aminek oka, a köztünk levő nagy kor- és rendfokozati különbség volt. Ezt az érzést csak még fokozta az a tudat, hogy a legmagasabb háborús kitüntetés, a Mária Terézia rend lovagke- resztjének tulajdonosa.''13 14 „Mi Bertalant nemcsak parancsnokunknak, de barátunknak, mond­hatnám atyai barátunknak tekintettük. Nem találkoztunk még soha ilyen természetű parancsnokkal és ezt a legénység is érezte. Mindannyian tud­tuk, hogy minden tekintetben számíthatunk rá, szolgálatban és azon kívül is. Ő már akkor tudta azt, amire mi csak évek múlva jöttünk rá, hogy jó parancsnok az lehet, aki beosztottjainak gondját, baját ismeri, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeken a gondokon segíteni tudjon. Tudott nagyon kemény is lenni, de olyankor mindig igaza is volt."u A Honvédség tisztikara kezdetben a csapatnem fejlesztése ellen voltak, túl költségesnek ítélték azt. Bertalan Árpád századosnak több alkalommal kellett személyesen eljárnia a Honvédelmi Minisztériumnál, hogy a szüksé­ges ellátmányt megkapják.15 1939 februárjában, egy felderítő repülés során kényszerleszállást hajtottak végre Csapod mellett. A pilóta meghalt, Bertalan Árpád százados súlyos sérüléseket szenvedett. Eltört a lábszára, a térde és számos bordája. Kiváló testi erőnlétének és szívósságának volt köszönhető, hogy felgyógyulása után -1939 szeptemberében - újra ugrott!161939. novem­ber 1-ével őrnaggyá léptették elő.17 „1939. november 1-én Bertalan Árpádot őrnaggyá léptették elő. Ezt az eseményt baráti körben ünnepeltük meg, hiszen barátok voltunk már mindannyian, és Berta­lan is barátainak tekintett minket. Szerettük és tiszteltük parancsnokunkat. Szerettük 12 HL HM 2000/8. oszt. ein. -1938. 13 SZOKOLAY é. n. 4. 14 SZOKOLAY é. n. 30. 15 HUSZÁR 1999.17. 16 HUSZÁR 1999. 18., 20., 23. 17 11. számú Honvédségi Közlöny (Személyes ügyek), 1939. október 30. 53. 247

Next

/
Oldalképek
Tartalom