Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)

I. Elmélet, előtörténet - A katonai ejtőernyőzés kialakulása

Az 1936-os orosz hadgyakorlaton, sajtóbeszámolók szerint, Minszk térségében, 170 km-re az ellenséges arcvonal mögött sikerült 1200 fő ejtőernyős kirakásával egy ellenséges repülőteret elfoglalni, és ott bázist kialakítani. Az ejtőernyősökkel együtt 150 géppuskát és 18 löveget tettek földre.6

„Az 1936-ban tartott nagy hadgyakorlatok Fehér-Oroszország és Moszkva katonai körzeteiben főleg azt a célt szolgálták, hogy kipróbálják a gépesített egységeket, mint a gyalogos- és lovashadosztályokkal, mind pedig a légierővel való együttműködésben. Ez utóbbi első ízben juttatott ejtőernyős lövészek fedezete alatt légi úton szállított csapatokat az ellenség hátába, hogy megakadályozzák a tartalékok beavatkozását, illetve hogy a földi csapatok által átkarolt ellenséget teljesen bekerítsék. Különleges repülőkkel könnyű páncélosokat is szállítottak.

Az ejtőernyős és légi úton szállított csapatok ötletét több más ország is átvette. A vélemények ezek alkalmazhatóságát illetően ugyanúgy megoszlanak, mint a páncélos csapatok alkalmazhatóságával kapcsolatban."7 „Egyesek azt mondják, ez csak afféle katonásdi, mások azt hiszik, hogy Közép-Európa nagy népsűrűsége következtében az ejtőernyősök ugrása és a csapatszállító repülőgépek leszállása gyorsan felismerhető, ezért ezeket az erőket hamar le lehet küzdeni és ártalmatlanná lehet tenni. De ebben az esetben, mint általában minden haditechnikai újítás tekintetében is, őrizkedni kell az elhamarkodott véleményalkotástól."8

A szovjet ejtőernyős csapatnem fejlődését a magyar katonai vezetés kiemelten kezelte és figyelemmel követte tevékenységét. A Légügyi Hivatal (a Magyar Királyi Honvéd Légierő fedőszerveként feladata a légierő titokban történő újjászervezése volt az 1920-as években) fontosnak tartotta, hogy a Légügyi Tájékoztató szovjet ejtőernyősökkel foglalkozó számára külön hivatkozzon.9 Ebben beszámoltak az 1938. augusztus 18-án, Tusinóban megtartott „repülők napjáról", ahol három ANT-6 repülőgépéből 50 „Osoaviachim"10 tanuló ugrott le 8-1000 méter magasból, kettős gyakorló ejtőernyővel.

1938-ra a létrehozott légideszant elemeket hat légideszant dandárba11 és három légideszant ezredbe egyesítették.12 A 201., 214. és legalább egy kijevi

Államokban pedig egy 4,5 tonnás harckocsit szállítottak repülőgépen. BÁNHIDI1938. 32-39.

6 SZENTNÉMEDY 1937.b. 121.

7 GUDERIAN 1999.171.

8 GUDERIAN 1999.176.

9 Honvédelmi Minisztérium, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár, Budapest, m. kir. Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HL VKF) HL VKF 2157/1. oszt. ált. -1938.

10 „Osoaviachim": OSOAVIAKHIM (ОСОАВИАХИМ) - a Szovjetunió szervezete, melynek célja volt, hogy a fegyveres erők számára újoncanyagot képezzen ki. Saját rádiós csoportokkal, ejtőernyős tornyokkal, lőterekkel és repülőterekkel rendelkezett.

11 A légideszant dandár egy ejtőernyős-zászlóaljból, egy gépesített zászlóaljból, és három századnyi repülőből állt (két nehéz és egy könnyű TB-3 egység). ZALOGA-NESS 1998.143.

12 201. Légideszant Dandár-Leningrádi Katonai Körzet, 202. Légideszant Dandár-Távol-Ke- let, 204. Légideszant Dandár-Kijevi Katonai Körzet, 211. Légideszant Dandár-Kijevi Katonai Körzet, 212. Légideszant Dandár-Távol-Kelet, 214. Légideszant Dandár-Belorusz Katonai

10