Petrik Iván: Helytörténeti tanulmányok (Válogatás a Pápai Levéltári Napok előadásaiból) - A Pápai Levéltár kiadványai 2. (Pápa, 2011)

II. Helytörténeti források - Márkusné Vörös Hajnalka: Szabadtéri szakrális emlékek és a vallási élet kutatásának levéltári forrásai

Ezen keresztet is találtam, mikor (1826) a Plébániába jöttem. Állott ez a kereszt akkor a Kuppi régi Templom mögött. Készíttette azt sok esztendőkkel előbb Boross Ferencz urasági Hajdú, ugyan az, a kiről a Kuppi Lélek harang is származott. Ennek minden jövedelme szinte egy zacskóban állott, összesen 5 f. 25 X. váltóban. Még is ezen keresztnek azóta sok helye volt. Mikor a Kuppi uj Templom készült, régi helyéről el kellett vinni. Már akkor, Boross Hajdú nem élt. Fia Boross Péter maga házához, melly attyának is háza volt, haza vitte. Felépülvén a Kuppi uj Templom, annak elejbe Németh József kőkeresztje építtetett. A Boross féle kereszt a Kuppi falu végre állíttatott fel, a mint ki jön az ember a faluból Kovácsi felé. - Régi lévén a keresztfa, itt sem maradhatott - jobbnak találta az örökös Boross Péter, ha azt meg igazítván és újra festetvén a szántó földek közé (Kupp és Salamon helységek között) állíttya fel. Tehát ekkor ide jött a kereszt. Mégis a kálomisták nem hagyták itt békével a keresztet, fejszével bele vagdaltak.- utóbb Boross Péter Kovácsi Braun Trézsit vette feleségül, és el adván az ősi házat ő maga is lakását feleségestül eggyütt Kovácsiba tette által. Az alatt, a Salamonba vezető útból is elpusztult a kereszt; mert már a fája igen régi volt. - Azonközben be állott a Forradalom. - Boross Péternek is, noha feleséges volt, mint Nemzet őrnek, fel kellett állania - a Drávához mentek a Kovácsi Nemzet őrök, velük Boross Péter is. Innét haza jővén láthatólag jó egészségben, de valamennyire, kivált képében meg hízva - utóbb beteges lett. Még is tisztelve attyának emlékezetét, még maga új fát vásállott az erdőn a keresztfának, és azt Kovácsiba Braun András Ipának Háza elejbe, hol maga is lakott, szállította. Azután nemsokára ágynak esett, és hosszas betegséges szenvedése után, még mint fiatal ember meg halt; meg hagyván feleségének, hogy holta után se felejtkezzék meg a keresztfáról, hanem azt újra építse. - Braun Trézsi, szinte mint fiatal özvegy, tiszteletben tartotta meg holt férjének akarattyát. Mivel már senki Boross néven Kuppon nem lakott -de a Tagosztály is Kovácsiban meg lett- abban állapodott meg az özvegy, hogy az újból épült keresztfát, édes attyának (Braun Andrásnak) tagja szélében a Nórápi utfordulón állítsa fel. És íme így lett - az egykori Boross féle kereszt, most Kovácsiban Braun tagja szélében áll. Még is maga az özvegy (Braun Trézsi) azóta ismét férjhez ment, és Kuppra visszakerült; jelenleg Abrahám Mihálynak, Gróf Eszterházyak Erdő Kerülőjének, és sok árváknak gondos annya. Az egykori Boross féle kereszt pedig 136

Next

/
Oldalképek
Tartalom