Petrik Iván: Helytörténeti tanulmányok (Válogatás a Pápai Levéltári Napok előadásaiból) - A Pápai Levéltár kiadványai 2. (Pápa, 2011)

II. Helytörténeti források - Hudi József: A nemes Paraicz család örökösödési pere (1817–1821)

fölső dunykát, két cihás tollas vánkost, egy alsó és egy felső lepedőt vettek számba az összeírok. A lakást szentképekkel díszítették. Nagy gondot fordítottak a gabona tárolására. 1783-ban a vaszari Paraicz-telken 4 gabonatároló verem volt: a 35 pozsonyi mérősben27 zabot és morzsolt kukoricát, a 40 pozsonyi mérősben árpát, a két na­gyobban (a 60 és 90 pozsonyi mérősben) kétszerest tároltak. Jóval több gabonát tároltak, mint amennyi vetőmagra szükség volt. Paraicz Ádám féltelkes gazdának ugyanis csak 30 pozsonyi kétszerest kellett vetnie.28 Ugyanez volt a helyzet a plébánosnál is. 1822-ben a plébánia föld alatti vermében 70 mérő gabonát lehetett tárolni, bár rendszerint 50 mérő ga­bona termett.29 A határbeli Gyulai-hegyen fekvő szőlő nem tartozott az úrbéri telekhez; szabad birtoklás, adásvétel tárgyát képezte, így érthető, hogy minden jobbágy arra törekedett, hogy legyen szőleje. A Paraicz-hagyatékból az is kitűnik, hogy a szőlő a lányok kiházasításának egyik eszköze volt. A legidősebb lányt, Annát még Paraicz Ádám életében kiházasították. A sorban következő Julinka 1795-ben a gyulai szőlőt kapta hozományul, a negyedik lány, Kata pedig „egy jó csikót" kapott kiházasításakor. A család idejekorán felismerte, hogy a képzés, a vármegyei és uradalmi karrier a társadalmi mobilitás egyik lehetséges eszköze. A papnak, tisztségviselőnek álló Paraicz-fiúk mintát is jelentettek nemcsak a paraszti világból kitörni vágyó vaszari parasztság, hanem a tágabb társadalmi környezet számára is. RÖVIDÍTÉSEK BALOGH 1894. - Balogh Gyula: Vasvármegye nemes családjai. Szombathely, 1894. ÉBLE 1911. - Éble Gábor: A nagykárolyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. Bp., 1911. FRANK 1845. - Frank Ignác: A közigazság törvénye Magyarhorban. I. rész. Buda, 1845. 27 Egy pozsonyi mérő gabona 62,5 litert tett ki, amellyel átlagosan 600-800 négyszögöl területet vetettek be.. 28 GyEL Úriszéki perek. Fasc. 19. Nr. 1. Paraitz Anna feljegyzése 1783-ban elhunyt édesapja, Paraitz Ádám hagyatékáról. [Pápa, 1817.] 29 VPI1822/23. évi egyházlátogatási jkv. (Odor Ferenc egyházleírása.) 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom