Petrik Iván: Helytörténeti tanulmányok (Válogatás a Pápai Levéltári Napok előadásaiból) - A Pápai Levéltár kiadványai 2. (Pápa, 2011)
II. Helytörténeti források - Jakab Réka: Egy kiaknázatlan forrástípus a körözvénymásolati könyv és helye a vármegyei igazgatásban
tanács és a kancellária körleveleit kell említenünk. Ezek a legkülönbözőbb ügyekben kelt rendeletek, intézkedések, vagy tudósítások, amelyek a megyékre és/vagy a városokra általában vonatkoztak, így szükséges volt, hogy minden törvényhatósághoz eljussanak. Ezeket a XVIII. század második felében már nyomtatott formában küldték meg a törvény- hatóságoknak. Egy felsőbb utasítás attól vált kurrenssé, hogy tartalmát minden községnek meg kellett ismernie. Ezt viszont úgy lehetett elérni, ha a megyék intézkedtek ezek eljuttatásáról és láttamozásáról. A felsőbb helyről érkezett körleveleket vagy körrendeleteket a vármegyei közgyűlésen felolvasták, majd bemásolták a közgyűlési jegyzőkönyvbe, vagy egy külön erre a célra vezetett kurrens-jegyzőkönyvbe. Magát a körlevelet a közgyűlési pont számának megfelelő aktához csatolták, vagy külön gyűjtötték. Veszprém vármegyében nem vezettek külön erre a célra jegyzőkönyvet. A megyei levéltárak fondjegyzékeinek tanúsága szerint a vármegyék esetében ez ritka is volt, azonban a legtöbb város levéltárában találunk körözvénymásolati jegyzőkönyveket egészen a XVIII. század elejétől.10 A felsőbb hatóságoktól érkezett körlevelek mellett a törvény- hatóságok, vagy különböző hivatalaik saját hatáskörben maguk is rendszeresen megfogalmaztak körleveleket, amelyeket a megyék, ül. városok körében köröztettek, és amelyeket ezek továbbküldték a megyei községeknek. A XIV. században a megyei nemesség számára szerkesztett idéző levelek, amelyek általában a közgyűlés összehívását vagy egyéb közgyűlési ügyben való tudósítást tartalmaztak, szintén kézről- kézre jártak a címzettek között és ezeket is kurrenseknek nevezték.11 Később is ilyen levelek köröztetésével hívták egybe a vármegyei köz-, vagy kisgyűléseket. A megyékhez érkezhetett kurrens tehát egy másik törvényhatóságtól, de pl. egy katonai ezredtől is, ha szökött katonát köröztek, vagy forspontot kértek. A vármegyei kurrensek zömét azonban a szolgabírák küldték. Mind a felsőbb szintű rendeleteket, mind a vármegye rendeletéit, intézkedéseit, 10 Többek közt: Veszprém város levéltára - V. 102.d - Kurrenskönyvek, 1755-1788, Püspökvác város tanácsának iratai - V/B/1601/c - Körrendeletek jegyzőkönyve, 1797-1803., Kiskunhalas város tanácsának iratai - V. 201. c - Körrendeletek jegyzőkönyvei, 1732-1848. 11 ISTVÁNYl 1940-1941. 206. 100