Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
I. Bevezetés
Bevezetés A dolgozatban a helyneveket igyekeztem a forrásokban előforduló leggyakoribb alakban,8 de a mai helyesírás szerint egységesített formában használni. Amennyiben a települések azonosítása nehézségbe ütközhet, akár több azonos névalakú település léte miatt, akár a település viszonylagos ismeretlensége okán, külön hivatkozás nélkül zárójelben közlöm mai névalakját, közigazgatási hovatartozását, például: (Zselic)kislak, illetve Töröcske (Kaposvár része). A helynevek közül külön kell szólnom az egyházmegyét alkotó egyes megyék megnevezésének használatáról. Az egyházmegye és a világi köz- igazgatás egységei alapvetően fedték egymást, azonban kisebb-nagyobb eltérések majd minden esetben megfigyelhetőek. Ezek részletes bemutatásával külön fejezetben foglalkozom, itt csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a megyék külön hivatkozás nélküli megnevezése esetén az adott megye területének egyházmegyébe eső részét értem. így a „Somogy megyei plébániák" említése esetén ebbe nem értem bele a zágrábi egyházmegyéhez tartozó Dráva-menti területek plébániáit, s ez igaz Zala és Veszprém megyékre is. Amennyiben valamilyen oknál fogva a megye teljes területére szeretnék utalni, ha az a szövegkörnyezetből egyértelműen nem derül ki, arra minden esetben külön felhívom a figyelmet. Problémát okozott Pest, Pilis és Solt megye veszprémi egyházmegyéhez tartozó területeinek megnevezése. Ezek a vármegye dunántúli részeit, azaz a hajdani Pilis megyét, valamint a Nagyszigetet (Csepel- vagy Ráckevei-szigetet) foglalták magukban. Az egyszerűség kedvéért a korszakban már nem létező, ugyanakkor egyértelmű „Pilis" vagy „Pilis megye" megnevezést használtam erre a területre. A személynevek írásában - a kora újkor kutatói által általánosan elfogadott, egységes álláspont hiányában - kettős mércét voltam kénytelen alkalmazni. A „történelmi" családneveket (például Batthyány, Esterházy, Széchényi, Zichy) a ma elfogadott írásmód szerint használtam, míg az általam „nem történelminek" minősített neveket a mai köznévi helyesírás szabályai szerint írtam át (például Szopkovics, Tót, Horvát és Acsádi, Nedecki). Erre azért volt szükség, mivel a korszakban a helységnevekhez hasonlóan a családnevek írása sem volt következetes, még az arisztokrata családoknál sem. A források névhasználatának követése a használatot nehezítő következetlen névhasználatot eredményezett volna. Ezért döntöttem a középkor kutatóinál általánosan elfogadott megoldás mellett. A történelminek nevezett, elsősorban arisztokrata családnevek 8 Mindenképpen el akartam kerülni a 19-20. század fordulóján, a helynevek egységesítése során kialakított, a korban gyakran ismeretlen névalak használatát. Nehézséget jelentett ugyanakkor, hogy az egyes forrásokban olykor egészen eltérő alakokat találunk ugyanarra a településre. A Zala megyei Petrikeresztúr például nem csupán Keresztár néven fordul elő, hanem Keresztúrszentpéterként is. Az egyházmegye területén található települések (városok, mezővárosok, falvak és puszták) teljességre törekvő összeírására 1771-ben került sor Catalogus locorum in Dicecesi Weszprimiensi existentium in ordine alphabetico anno 1771mo conscriptus címen. VÉL 1.1.38. fasc. l.no 84. 9