Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
I. Bevezetés - I.2. Szakirodalom és források
Bevezetés nyilván nem volt módja ellenőrizni. További nehézséget jelenthetett, hogy a névtár anyagának összegyűjtésére több évtized munkájával került sor. Talán ezzel magyarázható, hogy bizonyos forrásokat egyes személyek esetében felhasznált, mások esetében viszont nem. A legtöbb probléma azonban a névtár megjelenésének körülményeiből következik. Az adatgyűjtést tartalmazó cédulák kézirattá formálására már a szerző halálát követően került sor. Ez önmagában sok hibalehetőséget hordoz magában. Végül a külföldön megjelentetni szándékozott kötet korrektúra nélkül jelent meg, ami nem a kiadó, hanem az Állami Egyházügyi Hivatal mulasztása volt, ahol a kézirat kefelenyomata „elakadt".31 Pfeiffer János történeti névtára ettől függetlenül megkerülhetetlen alapmű az egyházmegye újkori történetének tanulmányozásához, adatai azonban ellenőrzésre szorulnak. Több olyan püspöki levéltári irategyüttes személyekre vonatkozó adatait is feldolgozta, amelyek a 20. század második felének mostoha körülményei következtében elpusztultak, ma már nem lelhetők fel.32 Egyházmegye-történeti kutatások folytatására intézményes keretek között a pécsi egyházmegye esetében van példa. A Pécsi Hittudományi Főiskola keretén belül működő Pécsi Egyháztörténeti Intézet33 munkatársai az elmúlt években elsősorban a kora újkor vonatkozásában tartott konferenciákon publikálták eredményeiket. Ezekről tájékoztatnak A pécsi egyházmegye a 17-18. században (2005) és a Katolikus megújulás és a barokk Magyarországon (2009) kötetek tanulmányai.34 A Pécsi Egyháztörténeti Intézet munkatársai, Gőzsy Zoltán és Varga Szabolcs többek közt a pécsi egyházmegye plébániahálózatának 18. század eleji megújulásával is foglalkoztak közös tanulmányukban.35 írásukban a 17. század második felétől az 1740-es évekig vizsgálták a pécsi egyházmegye plébániahálózatának újjáalakítását. Eredményeik több szempontból is összevethetőek a jelen dolgozatban bemutatott kutatással, erre a megfelelő helyeken utalok. Hangsúlyozzák, hogy a 18. században megújuló egyház- szervezet esetében nem lehet az elpusztult középkori szervezet újjáalakításáról, reorganizációjáról beszélni. Ehelyett a neoorganizáció fogalmának használatát 31 A névtár megjelenésével kapcsolatos információkat Kredics Lászlónak és Rajczi Pálnak köszönöm. 32 Ezek az irategyüttesek, például a püspöki levéltár Rationes domus eremitorum sorozata a leltárak tanúsága szerint az 1950-es évek eleje és az 1960-es évek második fele között semmisültek meg. Minderről az 1960-70-es évek fordulóján megtartott levéltári revízió során a Vevér Emil megyei levéltáros által 1951-ben, a kettős (állami és egyházi) kezeléshez kapcsolódóan összeállított alapleltárba tett „elrothadt" bejegyzések tanúskodnak. A katolikus egyházi levéltárak kettős kezelésére lásd röviden Hermann 2005. 33 Az intézetről röviden Varga 2005. 34 Fedeles-Varga 2005. és Gőzsy-Varga-Vértesy 2009. Jelen dolgozat témája szempontjából fontosabb tanulmányok a következők Gőzsy 2005., Fedeles 2005b., illetve Siptár 2009., Dénesi 2009., Gőzsy-Varga 2009b., Máté 2009. és Tomisa 2009. 35 Gőzsy-Varga 2009b. és Gőzsy-Varga 2009c. Kettejük közül Gőzsy Zoltán foglalkozott többet az egyházmegye 18. századi történetével. Az említetteken kívül például Gőzsy 2010. 18
