Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
III. Az egyházszervezet középső szintjének kiépítése - III.6. Összegzés: esperesi kerületek a 18. századi veszprémi egyházmegyében
Összegzés Általánosságban elmondható, hogy a világi közigazgatási határok, a megyehatár és az egyházigazgatási határok sok esetben egybeestek. Az eltérések ugyanakkor azt mutatják, hogy az egyházigazgatás a vármegyerendszernél érzékenyebben reagált a településföldrajzi viszonyok időbeli változásaira. Zala megye keleti csücskének, Somogy és Veszprém megyék határvidékének, illetve Fejér megye nyugati sávjának kerületi beosztása jelentik erre a példát. A ráckevei és a palotai kerület pedig egyenesen két, illetve három megye határterületén található plébániákat fogott össze. Az eltérésekre minden esetben magyarázattal szolgálnak a helyi viszonyok, logikusan kapcsolva egy-egy megyeszéli települést vagy településcsoportot a szomszédos megye közelebbi, s ezért egyházigazgatási szempontból vele egységet alkotó plébániáihoz. A megyehatároknál jóval később kialakult, és a korszakban is - a településhálózatot követve - változó járáshatárok alig jelentek meg az egyházi igazgatást befolyásoló tényezőként. Egyetlen kivétellel számolhatunk, ez pedig a zalaegerszegi (később a kanizsai) és a keszthelyi esperesi kerületeket elválasztó határ. Itt a járáshatárként is szolgáló Zala folyó szolgáltatta a határvonalat, de ebben az esetben sem a folyó járáshatár mivolta lehetett a meghatározó, hanem inkább az a szerep, amelyet a folyó a középkor korai századaitól kezdve betöltött a megye két felének életében mint elválasztó vonal és ösz- szekötő kapocs.371 Az esperesi kerületek hivatalosan nem rendelkeztek székhellyel, bár az espereseket elsősorban a jelentősebb plébániai javadalmak birtokosai közül választották ki. A budai kerületben egy kivétellel a zsámbéki plébános viselte a tisztséget, a fehérváriban a váli, a ráckeveiben az adonyi plébánia tekinthető a legjelentősebbnek, s többször nevezték ki esperesnek - igaz, különböző kerületekben - a torbágyi plébánost is. Somogybán nagyobb a szóródás, a kaposvári, igali, karádi, marcali és szili plébánosok közül került ki több alkalommal esperes, nem beszélhetünk olyan egyértelmű túlsúly kialakulásáról, mint például a budai kerületben Zsámbék esetében. A veszprémi kerületnek Nagyvázsony és Palota adott több esperest. Egészen más volt a helyzet Zalában. A négy kerületből háromban a szokás egyértelműen egy adott plébániához kötötte az esperesi tisztséget. A keszthelyi kerületben Keszthely, a tapolcaiban Tapolca, a zalaegerszegiben pedig Zalaegerszeg plébánosa volt majd minden esetben a kerület esperese is.372 Ez utóbbi egyébként az egyetlen eset, ahol korabeli forrás is említi, hogy egy adott plébániai javadalomhoz van kötve az esperesi hivatal.373 Más esetekben a főpásztor igyekezett magá371 A folyó középkori szerepéről lásd Holub 1929. passim. 372 A kanizsai kerület ebben a tekintetben sajátos helyzetben volt, hiszen névadó plébániáját, Kanizsát a helybeli ferencesek gondozták. 373 Mulai János 1769-es kinevezésénél történik erre egyértelmű utalás. („ubi parochus non est simul V[ice]A[rchi]Diaconus, addendlum] est: nec non Archi-Diaconalia") VÉL I.1.39.b. tóm. 20.42-43. idézett rész 42. 135
