Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A Nemzeti Számonkérő Különítmény és péti működése

II. Forrásközlések ték a poharat, így lassan egészen nyilas hangulat teremtődött. Ezért 25 nap bün­tetést kaptam. A Kémelhárító Osztálytól a Közlekedési csendőrséghez kerültem vissza 1939. elején. Ennél az alakulatnál voltam 1941 májusáig Pesten. Ebben az időben, amikor a Közlekedési Osztálynál voltam, igaz, hogy több esetben adtam Vájná­nak motalkójegyeket,434 435 436 40-60-100 liter erejéig, de ezek nem utalványok vol­tak, amelynek alapján bármelyik kútnál megvehette a szükséges üzemanyagot. Ebben az időben, miután a Parlament felfüggesztette Kovarcz Emil40 képviselő mentelmi jogát, és letartóztatási engedéllyel kiadta, egy este Vájná Gábor jött hozzám, hogy nem tudnám, e [!] elrejteni pár napig Kovarczot. Én vállaltam és így rejtegettem őt a lakásomon 5 vagy 5 [!] napig. Én festettem be a haját is. Vajnáék aztán autón elvitték. 1941. május 1-én kerültem Ungvárra közlekedési szárnyparancsnoknak. Itt egy évig voltam. 1942. augusztus 1-én kerültem vissza Budapestre a Közlekedési Osztály pa­rancsnokának helyetteséül, amikoris a tiszti tanfolyamra vezényeltek tanárnak. Itt voltam a tanfolyam végéig, 1943 tavaszáig. Ezután a tábori csendőr nyomo­zói tanfolyam felállításával és megszervezésével bíztak meg, de parancsnokául mégsem engem, hanem v. Ugrai Gábort416 bízták meg. Én pedig maradtam a közlekedési osztály parancsnokhelyettese. Kijelentem, hogy a két tanfolyam keretében és tartama alatt nem szerveztem sem szervezési, sem propaganda- munkát. A hallgatókat a nyilas ideológia számára nem igyekeztem megnyerni. Ideológiával soha sem foglalkoztam. Katonai titkokat nem is tudtam, tehát nem is adhattam ki sem Vájnának, sem másnak, ilyet nem is kértek tőlem. 1943 telén Perényi Géza437 alezredes elvitt lakására, ahol Szálasi, menyasszonya,438 439 Csia ... ügy célja és értelme még ma is érthetetlen előttem, mert velem Szálasi és a többiek sem közöltek semmit, csak általános diskurzusban vettem részt. Arra határozottan emlékszem, hogy többek közt a beszélgetés arról folyt, Szálasi kijelentette, hogy a hatalmat a nép és a kormányzó akaratából veszi csak át, és ilyen háborús viszonyok mellett semmiféle puccsokba nem megy bele. 434 Motoralkohol - etil-alkohollal kevert benzin. Magyarországon 1927-1942 között forgalmazták. 435 Kovarcz Emil (1899-1946) őrnagy, politikus, a Nyilaskesztes Párt országgyűlési képviselője. Mentelmi jogát 1940-ben függesztették fel. A nyilas kormány országmozgósítási minisztere. A népbíróság halálra ítélte, kivégezték. 436 Ugray Gábor (1899-1988) csendőr alezredes. 437 Perényi Géza (1892-?) 1944. november 17-től Nógrád vármegye főispánja. 438 Lutz Gizella (1906—?) tisztviselő. Internálták, majd 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban szabadult. 439 A lap alja olvashatatlan. 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom