Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A várpalotai nyilasok tevékenysége

A VÁRPALOTAI NYILASOK TEVÉKENYSÉGE Előállításon megjelenve a következőket adja elő: A nyilaskeresztes pártot 1936. év szeptemberében alakították meg Konta Miklós nyilas testvérrel. Igyekeztek megszervezni az ifjúságot. Beszervezték Szabó Ferenc, Kari László, Horváth István, Csíz József és még többeket. Mivel a legmegbízhatóbb nemzeti szocia­lista volt, így őt bízták meg az ifjúság megszervezésével. Több ifjú munkást sikerült is neki megnyerni főleg azzal, hogy nyilas dalokat és verseket költött. Azokat a lakásukon lévő nyilaspárthelyiségben adták elő. A nyilas szerzemé­nyeiért, több elismerésben és dicséretben részesült. A vezérük, Festetics elisme­rő oklevéllel tüntette ki az egyik nyilas indulóért. Arra a kérdésre, hogy voltak-e a pártnak titkos tagjai, azzal felel, hogy voltak, sőt többen is voltak, de ezeket Szabad János nyilasvezetőségi tag kezelte a legszigorúbb titoktartással. A titkos tagok között volt Matláry Károly községi főjegyző. Lechner István kereskedő, Katona János mérnök, Blazsek Károly bányagondnok és még többen mások. Hogy kik voltak Vájná Gábor nyilas képviselőnek a legbizalmasabb barátjai, úgy tudja, hogy Békevári Gyula nyilastestvér, aki több ízben járt Vájná Gábor­nál attól bizalmas utasításokat hozott. Később az ifjúság szervezéséről lemon­dott, és mint egyszerű párttag működött. Csak 1945. március 15.-én bukkant fel újra, mikoris zenekíséret mellett elszavalta az általa szerzett nyilaskeresztes indulót. A párt lapjait állandóan járatta, főleg az Összetartást, Magyarságot, Pesti Újságot stb. olvasta, ezeknek tartalmát átvette és állandóan terjesztette. A mozgalmat tagsági járulékán felül több ízben támogatta kisebb nagyobb összegekkel. A vörös hadsereg elől f. évi március hó 20-án menekült el, attól való félelmében, hogy felelősségre vonják nyilas üzelmeiért. Ugyanis annyira közismert nyilas volt az egész Vörös család és annyi hazug propagandát terjesztettek, hogy meg volt az okuk a félelemre. Mást előadni nem akart. Jegyzőkönyv felolvasás után aláíratott. Községi rendőrség, Várpalota [körbélyegző] Pápai Sándor [kézzel írt aláírás] Vörös Imre [kézzel írt aláírás] Vallomástevő jegyzőkönyvvezető Bokréta [?] János [kézzel írt aláírás] tanú Fekete József [kézzel írt aláírás] kihallgatásvezető Krúdy Gyula Városi Könyvtár, Várpalota (KGYVK), Kézirattár. Pajor József hagyatéka. 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom